Reagált a 2025-re kimutatott, több mint 123 millió forintos jövedelmét ért kritikákra Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója.
Bejelentést tett a 90 évesen nyugdíjba készülő Giorgio Armani: ők örökölhetik a gyermektelen divatkirály birodalmát
Giorgio Armani, a világhírű olasz divatmárka alapítója bejelentette, hogy két-három éven belül tervezi visszavonulását a cég éléről. A 90 éves divatmogul már felkészült az utódlásra, miközben ragaszkodik vállalata függetlenségének megőrzéséhez.
Giorgio Armani, az olasz divatmárka alapítója egy interjúban elmondta, hogy két-három éven belül tervezi a visszavonulását. A 90 éves Armani eddig titokzatosan kezelte a vállalat utódlási terveit, amelyet 1975-ben alapított és még mindig szilárdan irányít - írja a Reuters.
Még két-három évig vezethetem a céget. Nem tovább, az már negatív lenne
– nyilatkozta. Armani elmondta, hogy álmatlan éjszakái vannak, amikor olyan jövőről álmodik, ahol „már nem neki kell igent vagy nemet mondania”. Hozzátette, hogy egyre több külső befektető érdeklődik cége iránt, de egyelőre nem lát esélyt a bevonásukra.
Gyermekek hiányában sokan találgatják, mi lesz hosszú távon Armani birodalmával, és hogy az LVMH és a Kering luxuskonglomerátumok által uralt iparágban meg tudja-e tartani függetlenségét. Az interjúban Armani elmondta, hogy „felépített egy struktúrát, egy tervet, egy protokollt” az utódlás irányítására, de ezt nem részletezte.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Tavaly a világsajtó beszámolt egy Milánóban letétbe helyezett dokumentumról, amely meghatározza a csoport jövőbeni irányítási elveit és a munkahelyek védelmére vonatkozó kérdéseket. Az örökösök között várhatóan szerepelni fog Giorgio Armani testvére, három másik családtag, régi partnere, Pantaleo Dell'Orco, valamint egy jótékonysági alapítvány.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







