Erősödött a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Párizsi olimpia: sokmilliós jutalomra számíthatnak azok a sportolók, akik ebben a sportágban nyernek
A párizsi olimpia atlétikai versenyeinek aranyérmesei 50 ezer dolláros (~18 millió forintos) jutalomban részesülnek - jelentette be a nemzetközi sportági szövetség (WA).
A WA szerdán közölte, hogy 2,4 millió dollárt különített el erre a célra. A párizsi játékok atlétikai versenyein 48 számban osztanak érmeket, a szövetség pedig most azt közölte, hogy minden diadalért 50 ezer dollár jár, azaz valamennyi váltóverseny és a gyalogló vegyescsapat-viadal győztes válogatottja is ennyit kap.
Bár lehetetlen pénzben meghatározni az olimpiai érem értékét, vagy akár csak azt a munkát, elhivatottságot, áldozatot így kifejezni, ami az olimpiai szereplés eléréséhez kell, mégis fontos, hogy ezt az első lépést megtesszük most. A versenyzők által generált bevételek egy részét visszajuttattjuk azoknak, akik az olimpiát világszínvonalú eseménnyé teszik
- idézte a WA közleménye Sebastian Coe elnököt, aki azt is elmondta, hogy ezúttal csak az aranyérmesek kapnak pénzt, de a tervek szerint a 2028-as Los Angeles-i olimpián már az ezüst- és bronzérmeseket is díjazzák.
A WA azt is közölte, hogy a jutalmat a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) a világszervezetnek járó összegből biztosítja.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A hosszú hétvégén is életet menthet, aki vért ad
- Kiderült még valami Robert Fico merénylőjéről
- Krímben érhette súlyos veszteség az oroszokat
- Osztalékinformációt jelentetett meg az OTP
- Tárnok Balázs: Szlovákiában elkezdődött az egymásra mutogatás
- Terroristákat támogató csoportot számoltak fel Németországban