A szövetség javaslatcsomagja többek között áfacsökkentéssel, időalapú árazással, valamint a hálózat és az energiatárolás fejlesztésével tenné hatékonyabbá a rendszert.
Kilakoltatás vár Tarsoly Csabáékra: eddig ingyen lakott egy budai luxusvillában a Quaestor-vezér családja
A friss bírósági döntés értelmében Tarsoly Csaba családjának el kell hagynia a budai Üdülő utcai luxusvillát, amelyet eddig ingyen használtak. A villa új tulajdonosa, az Akadémia Invest Kft. pert indított a család kiköltöztetésére, miután a szívességi használati szerződést felmondták. A bíróság döntése alapján az egykori Quaestor-vezér családját 720 ezer forintos perköltséggel is sújtották, és a kiköltöztetésük akár karhatalommal is végrehajtható.
Egy friss bírósági döntés értelmében Tarsoly Csaba egykori Quaestor-vezér családjának el kell hagynia a budai Üdülő utcai luxusvillát, amelyet eddig bérleti díj fizetése nélkül használtak - írja a hvg.hu. A villa új tulajdonosa, az Akadémia Invest Kft. pert indított a kiköltöztetésükért, mivel a család szívességi használatban tartotta az ingatlant a Twins Kft.-vel kötött szerződés alapján, amely 2016-ban született. E cég kezdetben a Quaestor központi holdingjáé, majd egy svájci vállalkozásé volt, de ez utóbbi is Tarsolyhoz köthető. Jóval a Quaestor-birodalom 2015 tavaszi összeomlása és a büntetőeljárás megindulása után, 2016 nyarán a Twins és Tarsolyné szerződést kötött az ingatlan korlátlan idejű szívességi használatáról. E szerint Tarsolyné, s vele a família ingyenesen használhatta az amúgy bűnügyi zár alá vett villát.
A II-III. kerületi bíróság friss ítélete szerint annyi kötelezettségük volt csupán, hogy fizessék a rezsit és megfelelően karbantartsák. 2020-ban felszámolási eljárás indult, de nem kapkodták el az ügyet. Az első felszámoló 2022 nyarán mondta fel indoklás nélkül a szívességi használati szerződést és szólította fel a Tarsoly-családot, hogy költözzön ki. Tarsolyné már akkor is vitatta, hogy jogszerűen ki lehetne őket tenni – és maradtak. Közben a jogszabályok módosítása nyomán a Twins Kft. az állami felszámolóhoz került át, a villát pedig felszabadították a bűnügyi zár alól. Az új felszámoló 2023 tavaszán szintén megkísérelte kiköltöztetni a Tarsoly-családot az ingatlanból, sikertelenül.
Tavaly aztán végén a felszámolónak többszöri nekifutásra sikerült vevőt találnia a villára, az Akadémia Invest Kft. pedig pert indított a Tarsoly-család kiköltöztetéséért. Az ítélet értelmében a cég jó eséllyel hamarosan birtokba veheti a villát, akár karhatalommal is kiköltöztetheti Tarsoly Csaba családtagjait. A bíróság emellett 720 ezer forintos perköltséggel is sújtotta őket. A hvg.hu ugyanakkor úgy tudja, a Tarsoly család megtámadja az ítéletet másodfokon, így a kiköltözésük némileg csúszhat.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







