Iránykereséssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
![yellow canola field with blue sky village hungary rural aerial](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2023/07/1689344130-odN1vnuPz_lg.jpg)
2023-ban országosan közel 30%-os forgalomcsökkenés mellett 8% körüli nominális drágulást (azaz a magas infláció miatt közel kétszámjegyű reálár-csökkenést) mértünk a lakóingatlanok piacán. A forgalom azonban az utolsó negyedévben – köszönhetően a 2024 elejétől bevezetett új lakástámogatási rendszer miatti előre hozott vásárlásoknak, a javuló makrogazdasági kilátásoknak és a folyamatosan csökkenő kamatszintnek – már emelkedőbe fordult. Az idei év eddigi tapasztalatai összességében élénkülést mutatnak, de a korábbi szárnyalás visszatérésére nem számítunk - közölte az OTP.
Az országos lakásárszint 2023-ban, valószínűleg a 2014 utáni legkisebb ütemű drágulását produkálva, nagyjából 8,3%-kal nőtt a NAV – egyelőre még nem teljes körű – ingatlanforgalmi adatai alapján. A magas inflációs környezetben ugyanakkor ez közel kétszámjegyű reálár-csökkenést jelent. A községek kivételével minden településtípusban drágulást látunk, noha annak üteme a megelőző évinek negyede-fele. Budapest összesített nominális értéknövekedése 5%-os, a megyei jogú városokban 7%-os, míg a kisebb városokban 9%-os volt. A községi jogállásban ugyanakkor 12%-kal csökkent az átlagár.
Budapesten csökkent legkisebb mértékben a forgalom
„Az előzetes adatok alapján, 2023-ban közel 30%-kal esett az ingatlanforgalom, így a tranzakciószám 100 ezer között alakulhatott. Az adásvételek számának csökkenése az év során folyamatosan mérséklődött, a negyedik negyedévben pedig már forgalomélénkülést mutatnak a statisztikák 2022 utolsó három hónapjához képest. Ennek okai nagyrészt a fokozatosan javuló gazdasági kilátások, a csökkenő kamatszint, illetve a 2024-től változó, s az azt megelőző hónapokban így előre hozott keresletet generáló lakástámogatási rendszer voltak. Budapesten 26%-os, a megyei jogú városokban 29%-os, a kisebb városokban 27%-os, a községekben pedig 36%-os csökkenést mutatnak a számok.” – fejtette ki az adatok kapcsán Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője.
Bérelni vagy venni? Mutatjuk, hol kisebb kiadás havonta törlesztőt fizetni, mint albérletet
Tavaly a pesti, közel egyharmados gyarapodáson kívül minden vármegyében csökkent az adásvételek száma. A Pest vármegyei látványos bővülés azonban minden bizonnyal technikai okokkal, konkrétan a korábbi években elmaradó tranzakciók későbbi, mostani feldolgozásával magyarázható. Ezt követően Baranya áll 6%-os csökkenéssel, miközben a másik végletként Zalában felével, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron vármegyében 40% körül zuhant a forgalom. Vármegyeszékhelyek közül mindegyikben esett a tranzakciószám 2023-ban. Messze a legnagyobb mértékben, 51%-kal Zalaegerszegen, s még Szekszárdon és Szolnokon haladja meg a csökkenés a 40%-ot. Pécsett ugyanakkor 5% alatt marad a forgalomcsökkenés mértéke.
Budapest egészében 26%-kal, a végleges, valós számokban várhatóan 25 ezer közelébe csökkent tavaly a tranzakciók száma. A visszaesés a legnagyobb arányt (40%) a VIII. kerületben érte el, s még az V., VII. és II. kerületben haladta meg a 30%-ot. Míg a lista utolsó három helyén belvárosi kerületek szerepelnek, a legkisebb mértékű forgalomvesztés külvárosi területeken ment végbe. A hagyományosan legkisebb forgalmú budapesti városrész, Soroksár pedig úgy érhetett el 40%-os tranzakciószám-növekményt, hogy az elmúlt években több nagy projekt indult itt, s tavaly rég nem látott nagyságrendben adtak át új lakásokat, melyekhez kapcsolódó végszerződések a 2023-as forgalmi adatokat szaporítják.
A vármegyék közül Csongrád-Csanád, a nagyvárosok között Szekszárd drágult legjobban.
Az OTP Lakóingatlan Értéktérkép adatai alapján tavaly az összes vármegyében nominális drágulást mutattak a számok. Az élen Csongrád-Csanád áll közel 14%-os árnövekedéssel, és még Bács-Kiskun, Vas és Nógrád értéke haladta meg a 11%-ot. A másik véglet Fejér, mindössze 1,4%-os áremelkedéssel. Nagyvárosaink közül Szekszárd drágult legjobban (15,5%), s még Békéscsaba és Szombathely fértek fel a dobogóra 14-15% közötti arányszámokkal.
Kilenc év után már nem az V. kerület a legdrágább
A budapesti árváltozás rangsor élén 25%-kal a – 2022-ben még utolsó helyen szereplő – XXIII. kerület áll, melyet jócskán lemaradva, 10-15% közötti drágulással az I., XVII., XXII. és XVIII. kerületek követnek. Soroksár esetében egyértelmű a korábbinál drágábban eladott új lakások áremelő hatása, ami a forgalomnövekedéssel is egyértelműen korrelál. Utolsó helyen az – egyik fő befektetési célpontot jelentő, ugyanakkor tavaly a második legjelentősebb forgalomcsökkenéssel sújtott – V. kerületet találjuk, mindössze 0,4%-os drágulással. A 161 irányítószám-körzetből 21-ben csökkent az átlagár.
A fővárosi kerületek közötti árrangsorban kilenc év után trónfosztás történt tavaly. Azzal, hogy az V. kerületben rekordalacsony árnövekedést láttunk, miközben a 2022-es ezüstérmes I. kerület 15%-kal drágult, ez utóbbi vezeti jelenleg a budapesti árrangsort 1,294 millió Ft/m2-rel. Az egymilliós szintet e kettő mellett még a II., XII., XI., XIII. és VI. kerület lépik át. A másik végletet, két év után ismét, 628 ezer forinttal a XXI. kerület adja. A legdrágább irányítószám-körzet hagyományosan a 1014-es (Budai Vár): tavaly itt meghaladta az 1,8 milliós szintet az átlagos négyzetméterár. A budapesti átlagár pedig 929 ezer Ft/m2-re nőtt tavaly.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Vármegyei és nagyvárosi ranglista
A vármegyék árlistáján 2020 óta Somogy áll az élen, tavaly 743 ezer Ft/m2 átlaggal. Pest, Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron hármasa szűk árintervallummal, 606-635 ezer Ft/m2-rel következnek ez után. A legolcsóbb hagyományosan Nógrád vármegye, tavaly 187 ezer Ft/m2 átlagértékkel, egyedüliként a 200 ezres limit alatt.
A vármegyeszékhelyek ársorrendjének hagyományos négyes élbolya 2023-ban így alakult: Debrecen (686 ezer Ft/m2), Veszprém (656 ezer Ft/m2), Győr (653 ezer Ft/m2) és Székesfehérvár (621 ezer Ft/m2). Ezek mellé Szeged is felzárkózott tavaly, 618 ezer Ft/m2-rel. A sor másik végén változatlanul Salgótarján áll 198 ezer Ft/m2 átlagértékkel
– sorolja az adatokat Valkó Dávid. Az országos átlagár tavaly 687 ezer Ft/m2 volt, míg a főváros nélkül számított vidéki átlag 468 ezer Ft/m2.
2023 minden valószínűség szerint egy rövid ideig tartó visszaeső lakáspiaci ciklus mélypontjaként vonul be a szakmai köztudatba.
A forgalom látványosan fékezett, a reálárak pedig jelentős mértékben csökkentek, miközben a nominális árak év/év alapon még pozitív tartományban maradtak. A lakásépítések és még inkább a kiadott építési engedélyek zuhanásában ugyanakkor évtizedek óta nem látott negatív eredmények születtek, azaz a piac elsősorban az új kínálaton keresztül alkalmazkodott a megváltozott környezethez. Az idei év eddigi tapasztalatai viszont pozitívak, egyértelműen látszanak a kilábalás jelei. 2024-ben a lakáspiac jó működéséhez szükséges tényezőkben, mint stabil gazdasági növekedés, reálbérek alakulása, alacsony hitelkamatok a tavalyi mélyponthoz képest már fellendülés prognosztizálható. És bár az állami támogatásoknál idén összességében szigorúbb feltételekkel, szűkebb kör számára elérhetők, a nagyobb támogatási összegek érezhetően élénkítik a keresletet. Újra nőhet a befektetési céllal vásárlók aránya is, azonban mindezek mellett sem számíthatunk a korábbi összpiaci szárnyalás visszatérésére.
A lakáspiac fő mutatóinak alakulása a ciklikus működés során logikailag egymásra épül. Elsőként a tranzakciószám növekedése indul el, amire már több forrásból is megerősítést kaptunk az idei első hónapokban, s így idén ideális esetben 20-25%-os bővülést (120-125 ezer teljes tulajdont érintő, értékesítési céllal épített lakások nélkül számított tranzakciót) várhatunk. Nominális árakban, országos összesítésben enyhe növekedésre számítunk, míg ezzel párhuzamosan reálárszintben év végéig megszűnhet a csökkenés. Az ezeknél nagyobb tehetetlenséggel bíró lakásépítésekben ugyanakkor idén még 10-15%-os visszaesést prognosztizálunk, míg az építési engedélyek száma az 5%-os áfa érvényességének két évvel való meghosszabbítása ellenére – reagálva a növekvő keresletre – már emelkedésnek indulhat. Erőteljesebb és általános piaci élénkülést majd – a lakástámogatások volumene szempontjából nem mellesleg a választásokat megelőző – 2025-ös év hozhat.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/01/1579873308-2mJ5kC6my_md.jpg)