Bajorország továbbra is kedvelt célpont a magyar munkavállalók körében, az ottani ingatlanárak azonban még a helyieket is megdöbbentik.
A várakozásoknak megfelelően az idei év visszafogottabb volt a lakáspiacon 2022-höz képest. A tavaly több mint 130 ezer adásvétel történt, idén viszont legfeljebb 110 ezer tranzakció várható a lakáspiacon. Utoljára 2014-ben volt ilyen szintű az ingatlanpiaci forgalom 2023-ban több mint 375 ezer eladó lakóingatlan-hirdetést adtak fel az ingatlan.com oldalán, ami 13 százalékkal kevesebb mint egy évvel ezelőtt. Pest vármegyében 20, Budapesten és Baranyában 18-18 százalékkal csökkent a friss kínálat, ezzel szemben Békésben, Tolnában és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 8-16 százalékos volt a növekedés. Budapesten az eladásra szánt használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 950 ezer forint, a vármegyeszékhelyeken pedig 590 ezer forint. A kisebb településeket pedig 350 ezer forint jellemzi négyzetméterenként.
Ahogy arra számítani lehetett az év során, az egy évvel korábbihoz képest alacsonyabb fokozatra kapcsolt a lakáspiac - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely az ingatlanpiac idei alakulását ismerteti az ingatlanhirdetési portálon eladásra meghirdetett több mint 375 ezer hirdetés adatai alapján.
A decemberi választék jóval szélesebb
Az ingatlan.com oldalán idén több mint 500 ezer ingatlanhirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők, a 2022-es 600 ezres darabszám után. A feladott eladó lakóingatlan-hirdetések száma meghaladta a 375 ezret, ami csak 13 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Ez a jelenség arra utal, hogy az eladási és lakásvásárlási kedv jelen van a piacon, és az emberek tűkön ülve várják a gazdasági körülmények javulását, hogy végre tudják hajtani a vágyott ingatlantranzakciókat
- értékelte az idei év trendjeit Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A szakember hozzátette, hogy a tavalyi 138 ezres adásvételszám után, idén legfeljebb 110 ezer tranzakció történt. Utoljára 2014-ben volt ilyen visszafogott a lakáspiaci forgalom.
Az is látszik a részletes adatokból, hogy jelentős eltérések voltak az országon belül. Miközben Pest vármegyében, Budapesten és Baranyában 18-20 százalékkal csökkent az idén feladott eladó lakóingatlan-hirdetések száma, Tolnában, Békésben és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 8-16 százalékos bővülés volt látható.
"Mindenképp érdemes megemlíteni, hogy a legnépszerűbb és kevésbé keresett vármegyék forgalmi mintázata nem feltétlenül a fejlett és fejlődő lokációk mentén rajzolódik ki. A kedvezőbb gazdasági mutatókkal rendelkező három nyugati vármegyében ugyanis nem csökkent a lakáseladási kedv. Vas vármegyében 5 százalékkal nőtt a kínálat, miközben Zalában és Győr-Moson-Sopronban lényegében stagnált” - tette hozzá a szakember. Beszélt arról is, hogy az eladó lakások és házak teljes állományát tekintve mindenhol az országban nagyobb a kínálat a tavaly decemberinél. “2023 végén 152 ezer eladó lakóingatlanból válogathatnak a vevők, ami 17 százalékos bővülésnek felel meg éves összevetésben - közölte Balogh László.
A vevőknek kedveznek az árak
A széles kínálat mellett a lakóingatlan-vásárlást tervezőknek jó hír az is, hogy a korábbi években látott drágulás megállt. Ezt támasztják alá az alá az ingatlan.com idén elindított lakásárindexének adatai is. “Az utóbbi tizenkét hónapban a lakásárak országosan mindössze 1 százalékkal nőttek, lényegében stagnáltak, míg 2021 és 2022 vége között még 20 százalékos volt az áremelkedés. Budapesten pedig még inkább befagytak az árak, a fővárosban ugyanis tapodtat sem változtak az árak az elmúlt tizenkét hónapban, míg 2022 végén még több mint 15 százalékos volt az éves drágulás.” - emelte ki Balogh László.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A fővárosban így az átlagos négyzetméterár az eladó lakások és házak esetében továbbra is 950 ezer forintot tesz ki az ingatlan.com adatai alapján, és jelentős növekedésre jövőre sem lehet még számítani. A vármegyeszékhelyeken 590 ezer forint, a többi településen pedig 350 ezer forint az átlagos négyzetméterár.
Kistelepülések látványos felzárkózása következhet 2024-ben
Ha valahol látványosabb pozitív elmozdulás látható majd az ingatlanárakban, akkor azok a kisebb települések lehetnek, mert azokban jövőre akár több lakástámogatási elem - falusi csok és csok plusz - is kombinálható lesz. Ráadásul a falusi csok támogatás is jelentősen növekszik 2024 januárjától, így a szokásos ingatlanpiaci mintázat jövőre változhat
- fogalmazott Balogh László. A szakember szerint eddig ugyanis a trendfordulókat Budapest és a legnagyobb városok jelezték először azzal, mert ezeken a településeken kezdett élénkülni a forgalom, itt indult el az áremelkedés. A drágulás később pedig csak később gyűrűzött be a kisebb települések piacára. Jövőre viszont fordított lehet a mintázat az ingatlan.com szakemberei szerint. A kisebb településeken indulhat el a fordulat a magasabb állami támogatások miatt, ráadásul ez a növekedés a bázishatás miatt is látványosabb lehet, mivel az ott lévő ingatlanok átlagban feleakkora négyzetméterárral szerepelnek a kínálatban, mint a nagyvárosi lakások.
Balogh László szerint tovább erősítheti a kilábalást az a tény, hogy az idei évet visszafogottabban zárta az ingatlanpiac. “Az elmúlt 1-2 évben már közel 50-80 ezer adásvételt halasztott el a lakosság, amiket a gazdasági környezet javulása esetén minden bizonnyal bepótolnak. Ez a volumen már látványos forgalmi javulást is eredményezhet az ingatlanpiacon, ami a jelenlegi várakozásaink alapján 2024 végén és 2025-ben következhet be.” - fogalmazott az ingatlan.com szakértője.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








