Egyre kevesebben terveznek ingatlant vásárolni Magyarországon, miközben az eladási szándék lényegében változatlan maradt.
A tűzvédelmi törvény tervezett módosításának visszavonását javasolja a Lánglovagok Egyesület - írja a szervezet vasárnapi közleménye.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda 2023. augusztus 7-én bocsátotta társadalmi egyeztetésre az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő törvénytervezetet. Ebben a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére hivatkozva jelentősen szűkítenék azon gazdálkodó tevékenységet folytató magánszemélyek, jogi személyek körét, melyeknek Tűzvédelmi Szabályzatot kellene készíteniük, valamint eltörölnék a munkavállalók éves tűzvédelmi oktatásának általános kötelezettségét.
A Lánglovagok Egyesület egyetért azzal, hogy a vállalkozások adminisztratív terheit csökkenti kell, de ez nem mehet a tűzvédelem rovására. A Lánglovagok Egyesület ezért kezdeményezi, az 1996. évi XXXI. törvény módosítására vonatkozó javaslatot vonják vissza, és a tűzvédelmi szakmával érdemi egyeztetés keretében gondolják át a Tűzvédelmi Szabályzat reformját, valamint a tűzvédelmi oktatás terén esetlegesen szükséges változtatásokat - írják.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







