13 °C Budapest
Solar panels farm in the fields of the province of Lerida in Catalonia Spain Europe

Már nagyon más világ lesz itt 2030-ban: így teljesíti Magyarország, amit vállalt

2021. április 9. 17:07

Magyarország célkitűzése a Nemzeti Energiastratégia, illetve a Nemzeti Energia- és Klímaterv szerint, hogy naperőművi kapacitása 2030-ra közel 6500, 2040-ig pedig csaknem 12000 MW-ra bővüljön. A fejlesztések jól ütemezett megvalósításával a 2030-as cél hamarabb elérhető, és a tíz évvel későbbi is tarthatóvá válik – mondta Dr. Tóth Tamás, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökhelyettese csütörtökön a Trend FM, A nap vendége című műsorában.

A MEKH elnökhelyettese hozzátette, hogy a megújulók területén hazánkban gyors ütemű fejlődés látható, hiszen az összes napelem kapacitás mára elérte a 2000 MW-ot, és szinte az egész országban folyamatosan épülnek az új naperőművek.

A lendületes növekedés a megújuló energiaforrások felhasználásával történő villamosenergia-termelés (METÁR) támogatásában is megmutatkozik. Már az első aukció is jelentős áresést hozott, ekkor még maximum 20 megawattos erőművekre lehetett pályázni. A második tenderen már 50 megawatt volt a felső korlát. Az elnökhelyettes elmondta, a METÁR-tenderen a legtöbb pályázó a piacon  elérhető villamosenergia-árhoz hasonló árat kínált. Közel állunk ahhoz, hogy meglegyen az első olyan naperőmű, amely piaci alapon, támogatás nélkül működhet – mutatott rá Dr. Tóth Tamás.

Dr. Tóth Tamás kiemelte az energiaellátó-rendszerek fenntartható működésének fontosságát. Mint mondta, az elektromos autók töltése vagy például az otthoni okos megoldások révén a jövőben a felhasználók is részt vállalhatnak a rendszer működésének támogatásában. A jövő az aktív fogyasztóké, akik nemcsak vételeznek az áramhálózatból, hanem szolgáltatásaikat is fel tudják ajánlani – tette hozzá.

A MEKH elnökhelyettese az interjúban kitért arra is, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások valamint a közintézmények is egyre gyakrabban telepítenek naperőműveket és ma már 65 ezer lakossági felhasználó üzemeltet kisméretű naperőművet. A Nemzeti Energiastratégia célja legalább 200 ezer lakossági napelemes rendszer elérése.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Kérdésre válaszolva, miszerint folytatódhat-e a háztartási kiserőművek bővülése, az elnökhelyettes elmondta, hogy a 2023 decemberében megszűnő szaldó elszámolás biztosan változást fog hozni, ugyanakkor kormányzati cél, hogy beruházási támogatások segítségével tovább ösztönözzék a háztartási naperőművek létesítését.

Dr. Tóth Tamás szerint az energiaközösségek megalakulása is segítheti a háztartási méretű áramtermelés további terjedését, és lehetővé teszi azt, hogy a társasházak vagy a panellakások tetőfelületeire is napelem panelek kerülhessenek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. május 10. hétfő
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?