A hozamok csökkenése lefelé húzhatja a lakáshitelek kamatát, ami új vevőket hozhat vissza az ingatlanpiacra.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta programja ezúttal 32 csemegeuborkát tesztelt. Mondhatni savanyúak az eredmények, hisz 21 termék esetében kellett hatósági eljárást indítani. Megnyugtató azonban, hogy élelmiszerbiztonsági szempontból minden rendben volt a termékekkel.
A hatályos szabályozás szerint a csemegeuborkában lévő nyers uborkák mérete 3-6 cm-től egészen 12-14 cm-ig terjedhet. A Szupermenta csemegeuborka tesztjébe végül 29 "6-9 cm-es" és 3 "5-8 cm-es" termék került be, így összesen 29 márka, 32 savanyúsága képviseltette magát. A Nébih laboratóriumaiban többek között élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból vizsgálták a termékeket a szakemberek, köztük ellenőrizték az adalékanyagok jelenlétét is.
A vizsgálatok során ugyanakkor kiderült, hogy 2 termék töltőtömege kevesebb a csomagoláson feltüntetettnél. 1 termék a termékkategóriában nem megengedett édesítőszerrel, egy másik pedig a jelölése szerint tartósítószerrel készült. Utóbbi esetben a problémát az jelentette, hogy a csemegeuborkák előállításánál egyáltalán nem lehet tartósítószert használni. A külső megjelenéssel is akadt probléma, 1 termék a rajta feltüntetett 6-9 cm-es uborkaméretet meghaladó, azaz 9 cm-nél nagyobb uborkákat is tartalmazott a megengedettnél nagyobb (több mint 20%-os) mennyiségben. Összegezve, 5 termék esetében minőségi, illetve összetételi hiba miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabtak ki a hatósági felügyelők.
Az előírások értelmében a d-kámfor aromaanyag a savanyúságok készítéséhez nem használható. Ezzel szemben a tesztelt termékek közül 11 csemegeuborkánál d-kámfort is tartalmazó "csemegeuborka aromát" használtak fel. A legtöbb "csemegeuborka aromát" ugyanaz az aromagyártó szállította be az érintett feldolgozókhoz. A megtévesztő és hiányos termékspecifikációt készítő aromagyártó céggel szemben hatósági eljárást indítottak a szakemberek és élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki.
A több esetben előforduló kisebb jelölési hibák miatt (mint például a tápérték- és energiatartalom nem megfelelő jelölése) az élelmiszer-vállalkozók figyelmeztetésben részesültek. Több termék jelölésén természetes jelzővel szerepelt a felhasznált aroma, holott a "természetes" jelzőt nem lehetett volna használni a csemegeuborka összetevőinek jelölésénél.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Szupermenta termékteszt kedveltségi vizsgálatán ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. A dobogó legfelső fokára a Szatmár aranya Kicsi csemegeuborka 6-9 cm állhatott, második helyen az Aro Csemegeuborka 6-9 cm végzett, míg a harmadik helyet az Auchan Csemegeuborka 6-9 cm érdemelte ki.

-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








