Példátlan lehetőségeket kapnak a települések ahhoz, hogy korlátozzák a betelepülők, ezen keresztül a lakóingatlan-vásárlások számát.
Magyarországon 35-40 ezer ember hiányzik az építőiparból, pedig az itteni átlagkeresetek messze magasabbak, mint az országos átlag. Ráadásul ha a drasztikus munkaerőhiány nem lenne elég, az építőanyagok is hosszú évek óta folyamatosan és sokkolóan drágulnak, és ez 2019-ben sem lesz másképp. Mindez pedig odáig vezetett, hogy, "aki most van új ház tervezési fázisban, az a kapacitás hiány miatt biztosan nem fogja tudni el is kezdeni a munkálatokat, de mire ebből megvalósulás lesz, akár 40 százalékos kivitelezői áremelkedéssel is számolnia kell" - mondta el az újHÁZ Centrum június negyediki sajtótájékoztatóján Dr. Rázsóné Szórády Csilla, a cég vezetője.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a hazai építőanyag gyártók a piaccal kapcsolatban optimisták, 2019. végéig kitarthat a növekedés, de 2020-ban sok fog függni egyes megszűnő piaci ösztönzők (mint például: lakástakarékpénztári megtakarítások kamattámogatása) helyett új ösztönzők bevezetésétől. Emellett írtunk arról is, hogy a lakóépület és kkv-projektek jellemzően több (gyakran 5-6) hónapos csúszásban vannak, de arról is, hogy Magyarországon az ablakokat van, ahol már kettős állampolgárokkal gyártatják. Nagy tehát a zsongás - és a drágulás is - az építőanyag gyártó piacon, amit az újHÁZ centrum június 4-i sajtótájékoztatóján bemutatott trendriport is alátámasztott.
- mondta el a cégvezető, aki beszámolt arról is, hogy 2010-2017 között az építési költségek 27,5 százalékkal nőttek a KSH adatai szerint. Ennek a szakértő szerint két fő oka van:
- drasztikus munkaerőhiány (nagyon erős munkaerő bér növekedés tapasztalható)
- 15 százalékkal növekvő építőanyag árak.
- mondta el Dr. Rázsóné Szórády Csilla. Aki ismertette azt is, hogy Magyarországon jelenleg 35-40 ezer szakmunkás hiányzik az ágazatból, sőt 25 ezernek dolgoznak külföldön.
- ismertette a cégvezető, aki hozzátette azt is, hogy a szakmunka nívója rendkívül alacsony, úgyhogy fiatalokkal nagyon nehéz lenne pótolni a szükséges munkaerőt. Éppen ezért ő sokkal inkább azt látja megoldásnak, hogy olyan új technológiákkal olyan helyzetet kell majd kialakítani az építőiparban, aminek következtében sokkal kisebb munkaerőre lesz szükség.
Igény van, de minek?
- hívta fel a figyelmet Dr. Rázsóné Szórády Csilla, aki bemutatott néhány - prognosztizált - 2019-ben várható rekord építőanyag drágulást is:
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- térkő: 25-30 százalék
- falazóelemek: 5-10 százalék
- hidegburkolat: 5-10 százalék
- laminált: burkolat: 5 százalék
- XPS: 5-10 százalék
- szálas hőszigetelések: 15-20 százalék
- üveggyapot: 5-10 százalék
- tetőkiegészítő: 5-10 százalék
- tetőcserepek: 10-15 százalék
Sötét jövő
A cégvezető szerint az biztosra vehető, hogy az építőanyagok drágulása nem fog megállni, sőt a munkaerőhiány miatt a kivitelezési költségek drasztikus növekedésével is számolni kell.
- prognosztizálta Dr. Rázsóné Szórády Csilla.
Mi lehet a megoldás?
Először is fontos megemlíteni az állami ösztönzőket, lakossági szegmensben ilyenek: csok, alapkamatcsökkenés, alacsonyabb kamatozású hitelek vagy például a kedvezményes áfa. De emellett persze gyártói törekvések is vannak. Ilyen például a kapacitásbővítés vagy a kutatás-fejlesztő tevékenységek. Tervben van a munkaerőhiány kompenzálása nagyfokú automatizálással, raktár-kapacitás bővítéssel, illetve a készletek optimalizálásával. Törekvések tehát vannak, a kérdés az, hogy mi fog mindebből a lakosság számára is belátható időn megvalósulni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Akár 80.000 forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén (x)
A szelfivel számlát nyitó ügyfelek 40.000 forintján felül további 40.000 forinttal gazdagodhatnak a Gránit Banknál akik mobilalkalmazáson keresztül rendszeres megbízást adnak befektetési jegy vásárlására.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


