Mind filozófiájában, mind üzleti modelljében a bécsi távfűtési rendszer szolgálhat példakánt a budapesti távfűtés számára, mondta Kovács Lajos a FŐTÁV Zrt. vezérigazgatója. E példából kiindulva a budapesti rendszert tekintve az elsődleges cél egy körgyűrű kialakítása, amellyel összekötnék a jelenleg egymástól elszigetelten működő távfűtési körzeteket, ugyanis hosszú távon kizárólag ez biztosíthatja a távfűtés versenyképességnek megtarthatóságát. E mellett szintén a bécsi tapasztalatokból kiindulva távhűtés bevezetését is tervezi a FŐTÁV, valamint lehetséges egy biomassza alapú fűtőmű megépítése is.

Kovács Lajos a bécsi példára hivatkozva hangsúlyozta egy távfűtőgyűrű megépítésének fontosságát, amely biztonságosabb és hatékonyabb üzemeltetést tenne lehetővé. Hosszú távon ugyancsak ez szolgáltathatja a versenyképes árakat, hisz egy egységes budapesti ellátási piac létrejöttével már mód nyílna a hőerőművek versenyeztetésére, ami az energiahatékonysági beruházások hatására csökkenő hőigények miatt, a jelenlegi kínálati piac mellett a hőárak csökkenéséhez vezethet - mondta a FŐTÁV Zrt. vezérigazgatója a Spittelau szemétégetőbe szervezett sajtóúton.
A jelenlegi hét ellátási szigetet (egymástól külön üzemelő hőellátási körzetet) egy stratégiai tervben, de hat különálló projektben kívánja végrehajtani a FŐTÁV, amennyiben a fővárosi közgyűlés decemberben rábólint a stratégiára. A beruházás értéke 30 milliárd forintra tehető, amely a tervek szerint 2015-ig valósulna meg. Kovács Lajos hangsúlyozta, hogy minden egyes összekötő projektet úgy terveztek meg, hogy azok már önmaguk is olyan rendszerszintű hatékonyságnövekedést eredményezzenek (ezzel költségcsökkentést), amelyek fedezik a beruházás kiadásait, vagyis nem kell számítani a fogyasztói költségek növekedésére a stratégia terv végrehajtása során. A FŐTÁV a szükséges források körülbelül egynegyedét lenne képes saját maga előteremteni, míg a fennmaradó részt banki hitelekből fedeznék. A finanszírozással kapcsolatban egyébként az EBRD is érdeklődik, amely akár a hiányzó rész felét is folyósítaná a távő-körgyűrű megépítéséhez.
Azt pontosan még nem lehet tudni, hogy a hat részből álló terv melyik szakaszával kezdene a FŐTÁV, de jelenleg az észak-budai és észak-pesti körzetek összekötése látszik a legvalószínűbbnek, azonban lehetséges az is, hogy Csepelen kezdődnek majd meg a munkálatok.

Amennyiben a Főváros jóváhagyja a FŐTÁV terveit és 2015-re elkészül a körgyűrű, akkor lehetséges egy hetedik szakasz kivitelezése is, amelyben észak- és dél-pestet kötnék össze egymással a pesti rakpart vonalában, új piacok (fővárosi kerületek) megcélzása érdekében.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Szintén a bécsi távhőszolgáltató példáját követve a jövőben a FŐTÁV is szeretne távhűtési szolgáltatást kínálni fogyasztói számára, ezzel optimalizálva a rendszer nyári működését. A technológia magas költsége miatt csak nagyobb fogyasztók számára lehet gazdaságos a távhűtés (kórházak, üzletközpontok) alkalmazása, ez esetben lokális abszorpciós elven működő hűtőközpontokat alakítanának ki a fogyasztóknál, amelyhez meleg vízzel szolgáltatnák az energiát a működéshez.

A FŐTÁV további tervei között szerepel egy 20 MW kapacitású biomassza-fűtőmű létrehozása is, valamint szívesen vennék, ha Bécshez hasonlóan Budapesten is több termikus szemétmegsemmisítő állhatna működésbe, ezzel növelve a távhőszolgáltatás környezetbarát jellegét. Bécsben egyébként négy ilyen hulladékégető működik, amelyek többek között a városban keletkező szennyvíziszapot is kezelik. Ausztriában 2009-től már kizárólag ilyen égetőkben lehet feldolgozni a kommunális (nem szelektíven gyűjtött) hulladékot és Bécsnek ilyen téren többletkapacitása van.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








