Most akkor lesz drágulás vagy nem?

Pénzcentrum
2007. augusztus 28. 08:45

Azon sajtóinformációk, amelyek a szeptemberi gáz- és áramáremelkedésről adtak hírt, tévesnek bizonyulnak, legalábbis az árhatósági jogkört gyakorló gazdasági minisztériumnál emelésről nem tudnak, amelyet az energiaszolgáltató cégek is megerősítették - olvasható a Napi Gazdaságban.

A Népszabadság hasonló információkkal rendelkezik, igaz, szerintük a negyedévente beépíthető költségekről a bevezetés előtt legkésőbb 30 nappal a bevezetés előtt kell nyilatkozni, a határidő szeptember 1-én jár le.

Jövőre azonban a piacnyitás után, még Felsmann Balázs, a gazdasági tárca szakállamtitkára is elismerte, hogy 10 százalékos villamosenergia-drágulásra számíthatnak a fogyasztók, igaz, mások 30 százalék körüli drágulást várnak.

A hivatalos indok valószínűleg egyébként az lehet majd, hogy a nemzetközi energiaárak nem változtak jelentős mértékben. Csökkenteni azonban semmiképp sem lehet az árakat, hiszen tavaly a hazai gáznagykereskedőnél 80 milliárd forintos hiány keletkezett, amelyet még a piacnyitásig le szeretnének dolgozni.

Szakértők véleménye szerint a központi gázár változatlansága révén az áram hatósági ára sem fog módosulni. Mivel az árakba be kell építeni a nemzetközi árak változását is, emiatt még a jövő év elején sem várható változás.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 16. hétfő
Jusztin
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?