Elfogytak a legendás rádiós, Boros Lajos tartalékai: a gyógyszereit alig tudja fizetni

Elfogytak a legendás rádiós, Boros Lajos tartalékai: a gyógyszereit alig tudja fizetni

2022. július 30. 11:01

Munkát keres Boros Lajos: a rádiós legenda tíz évvel a kényszernyugdíjba vonulása után már a gyógyszereit se tudja megfizetni – számolt be a Blikk.

Boros Lajos elmondása szerint már a gyógyszereit sem tudja kifizetni, és muszáj munkát vállalnia. A legendás rádiós úgy érzi, hogy kapcsolatba tudna kerülni a hallgatókkal még mindig, ráadásul a munkáját nagyban megkönnyítené, hogy otthon saját stúdiója is van, ahonnan tud dolgozni.

Ráadásul pénzügyi szempontból se lenne utolsó, hogy ha újra kapna rádiós munkát. Boros ugyanis 18 féle gyógyszert szed elmondása szerint, amik közül van, ami négy-ötezer forintba is kerül. Ráadásul a tartalékait is szinte teljesen felélte.

Ha már a gyógyszereimet ki tudnám belőle fizetni, megnyugodnék, és úgy érezném magam, mint egy krőzus. Összesen tizennyolc különböző pirulát kell szednem egy nap, van olyan gyógyszerem, amely négy-ötezer forintba is kerül, szóval több tízezres tételről beszélünk. Be kell vallanom, a tartalékaimat erősen feléltem, amikor kómában voltam, szóval igen, nagyon sokat segítene egy rádiós fizetés

– panaszolta el Boros, aki egyébként négy évvel ezelőtt dolgozott a Bézs nevű online rádióban, de egészségügyi problémái miatt nem tudott komolyan visszatérni a munkájához. A rádióst ugyanis az elmúlt években többször is műtötték, pacemakert kapott és végül egy szívműtét után hetekig feküdt kómában.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. október 5. 19:54
Tömegtüntetést tartott Magyar Péter és a Tisza Párt az MTVA Kunigunda útján található székháza előtt...
Holdblog  |  2024. október 5. 08:40
New York városában jár éppen a Vakmajom, és ha már ott van, posztolt is a Facebookra, innen gyűjtött...
ChikansPlanet  |  2024. október 4. 14:29
Az Európai Unió más tagországaihoz hasonlóan Magyarországon is folyamatosan emelkedik a csomagolási...
Kiszámoló  |  2024. október 4. 08:30
Magyarország költi az egyik legkevesebbet GDP arányosan a nyugdíjasokra, egyedül Málta költ kevesebb...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 5. szombat
Aurél
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. október 5. 19:26