Megmondjuk a tuti üzletet: fektess borba!

2009. szeptember 23. 05:55

A jó bor nem csak finom, de befektetésnek is megteszi. Persze a boroknak - akárcsak a részvényeknek is csökkenhet az árfolyama, de hosszútávon megéri, a veszteségeket pedig - ha más nincs - le lehet inni.

Egyes vélemények szerint egy jól összeállított borportfólió akár 30 százalékos hozammal is kecsegtethet az évek folyamán. De a visszafogott adatok alapján is összejöhet az évi 10-15 százalék: a Decanter borindex például 1996 és 2004 között 14 százalékos átlagos éves hozamot produkált. Igaz, tavaly viszont esett a korábbi évekhez képest, ám a rövidebb távú mutatók szerint a korrekció máris megállt és az idei év végén ismét a portfólió drágulását könyvelhetik el a borbefektetők.


Persze egy olyan bornak, amit érdemes befektetésként kezelni, megkérik az árát. Az árak 40-50 ezer forintnál kezdődnek, a komolyabb borok ára több százezer forint is lehet. A jó borokat ráadásul nem érdemes otthoni pár tízezer forintos borhűtőben tárolni, inkább egy megfelelő pincében helyet kell bérelni nekik. De megéri, hiszen egy-egy jól sikerült évjáratból származó bor ára akár meg is duplázódhat néhány év alatt.

A kezdő borgyűjtők számára érdemes lehet ellátogatni egy környékbeli borszaküzletbe, hogy kikérjék az eladók véleményét. (Szerencsére itthon is egyre több a jó borszaküzlet.) Érdemes ezen felül a borszakértők írásait is nézegetni, amire például Robert Parker a 100 pontos listáján legalább 90 pontot ad, annak szinte biztosan emelkedik majd az ára az évek folyamán - már csak a sznobhatás miatt is. Alapszabály, hogy a kevesebb a több, vagyis nem érdemes sok üveg gyenge bort vásárolni, inkább legyen csak néhány üveg, de az igazán jó. Persze akármilyen jó is egy bor, az évtizedek során eljut arra a pontra, amikor már tényleg el kell fogyasztani, vagyis végül minden bor árfolyama a nulla felé tendál, addig azonban nagyon is szépen lehet rajta keresni. Ha valaki azonban mégis az értékes bor elfogyasztása mellett dönt, a Decanter magazin oldalain borvidék alapján tájékozódhat, tartogassa, vagy inkább megigya a bort.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. március 17. 21:46
Az RTL által is etalonként figyelt Nielsen Közönségmérés adatai szerint a Hunyadi sorozat ismét reko...
Kiszámoló  |  2025. március 17. 13:38
Most volt egy ügyfél, aki egy cégtől vagyonkezelést akart kérni egy úgymond befektetési cégtől, aki...
Holdblog  |  2025. március 17. 09:00
Mióta mélyebben beleástam magam a kedvenc decentralizált fogadóirodám, a Polymarket világába egy kér...
Kasza Elliott-tal  |  2025. március 15. 13:14
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. március 17. hétfő
Gertrúd
12. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33