Hiába mondják az ellenkezőjét: még mostantól kezdve is megéri napelemet telepíteni
Energiatárolással és rendszer-optimalizálással azonban továbbra is megéri a napelemes beruházás.
Energiatárolással és rendszer-optimalizálással azonban továbbra is megéri a napelemes beruházás.
Hónapok óta nehezített pályán kell jól teljesíteniük a hazai vállalkozásoknak: döntő többségük üzleti stratégiája átgondolásávalnreagált a kialakult helyzetre.
Az elmúlt vél évben egyre rosszabb helyzetbe került az építőipar és az ingatlanpiac egyaránt. A VELUX szakemberei most erről beszéltek többek között.
Már a kormány is elismerte, hogy a tervezett 1,5%-os növekedés reménytelen, sőt a pozitív nulla is jó eredmény lenne.
Magyarországon még mindig kevesen gondolkoznak kifejezetten energiahatékonysági célú fejlesztésekben.
Az idei év két utolsó negyedévében növekedés lesz, az infláció az év végére egy számjegyűre csökken - mondta a pénzügyminiszter.
Felejtsük el, hogy felzárkózunk Ausztriához, a cél nem leszakadni Romániáról - mondta Balásy Zsolt. A Hold Alapkezelő elemzőjével körüljártuk, valóban a spekuláló multik okozták-e az inflációt.
A növekedés legfontosabb forrása a fogyasztás, melynek előfeltétele a reálbérek emelkedése - mondta a gazdaságfejlesztési miniszter.
Bár a Covidot követően az emberek nagy része sokkal tudatosabb lett az egészségét illetően, egyre többet költöttünk egészségmegőrzésre, azonban mára ez megfordulni látszik.
Több európai lakosnak jelentett gondot az otthona felfűtése tavaly, mint 2021-ben - ez derült ki egy friss gyűjtésből.
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa egyaránt 25 bázisponttal megemelte a három irányadó eurókamatot csütörtöki ülésén.
Elképesztő mértékben megdrágult a cukor, egy év alatt több mint 60 százalékkal kerül többe ez az alapvető élelmiszer.
Jó klímát vásárolni nem is olyan könnyű, ráadásul kóklesz szerelőkbe is belefuthat az ember.
Az elemzőket meglepték a KSH ma reggel közölt adatai. Mi lehet szerintük a fő baj?
A 2022-es év egyik legfontosabb kérdésévé az európai energia biztosítása vált, amely részben megoldódott, de még adódhatnak rázós helyzetek.
A szokásokhoz híven ezen a héten is összegyűjtöttük a Pénzcentrum legjobb anyagait erről a hétről.
A Pénzcentrum most a polgármesteri hivatalokat kérdezte, hogy a tél közeledtével milyen támogatásokat érhet el a lakosság.
Virág Barnabás, az MNB alelnöke elmondta, hogy a gazdasági növekedés beindulásához 2024-ben tovább kell mérsékelni az infláció mértékét.
Az egyoldalú, főleg nitrogén és nem megfelelő mennyiségű műtrágyázás tönkretette a magyar termőföldeket - figyelmeztetnek a szakértők.
A visegrádi országok közül pedig továbbra is a magyar fővárosban lehet a legolcsóbban lakást bérelni.