2020. július 4. szombat Ulrik
HR Centrum

Komoly változásokat kaptak a nyakukba a magyar irodisták: jól is kijöhetnek belőle


 A fokozott fertőzésveszély miatt az üzemeltetőknek és a bérlőknek is új kihívásoknak kell megfelelniük - mondta az InfoRádiónak az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnöke. Takács Ernő arra számít, hogy nyár végére a legtöbben visszatérhetnek az irodákba.

A lakhelyelhagyási korlátozások bevezetését követően az volt az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület tapasztalata, hogy az irodába bejáró munkavállalók száma 30 százalék alá esett vissza. Ugyanakkor biztosítani kellett az irodaházakban a biztonságos munkavégzéshez szükséges feltételeket. Olyan intézkedéseket kellett bevezetni, mint a kézfertőtlenítő pontok kihelyezése, a szájmaszk, a védőkesztyű használata az irodaházak üzemeltetésén dolgozók részére, a közös területeknél a biztonsági távolságok kijelölése, ennek fokozott betartása, a lifthasználat mellőzésére vonatkozó javaslatok.

A gépészeti berendezéseket is át kellett programozni, a külső levegő beszívását, a szellőztetés gyakoribbá tételét biztosítani kellett, a használt levegő visszakeverését és újbóli igénybevételét le kellett állítani - mondta Takács Ernő. A levegő szűrésére használt berendezéseket, azok fertőtlenítését, a teljes légcsatorna fertőtlenítését azonnal el lehet végezni. Így a budapesti irodapiac 80 százaléka megfelel ezeknek a kihívásoknak. Ám a helyzet ellenére a rendkívüli beavatkozások, fejlesztések miatt az üzemeltetési költségek növekedtek.

A szakember arra számít, hogy a vírushelyzet enyhülésével egyre többen térnek majd vissza az irodaházakba, tehát ez a 30 százalék alatti irodahasználat megnő és a nyár végére visszaállhat a korábbi szintre.

A távolságtartás támasztotta kihívásokra, illetve arra, hogy emiatt esetleg kénytelen egy-egy bérlő nagyobb alapterületű irodát bérelni, a szakember azt mondta, bebizonyosodott, hogy a munkaállomások kialakítása, az, hogy a kollégáktól ki, milyen távolságra dolgozik, hogy vannak-e paravánok a munkaállomások között, illetve, hogy egy-egy kisebb szobában hány ember dolgozik, nem mellékes szempontok.

A vírushelyzet miatt a jövőben az egy főre jutó irodaterület várhatóan nagyobb lesz, ez pedig valószínűleg javítja majd a komfortérzetet és ezáltal a munka hatékonyságát, ugyanakkor azt is jelenti, hogy a területigények is növekednek majd a bérlők részéről.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Felmondási hullám a magyar munkahelyeken: ez már a poszt-covid szindróma?
Sokan, az eddig elégedettnek, stabilnak hitt emberek közül egyik napról a másikra mondanak fel munkahelyükön, teljesen meggondolatlanul.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
vezetoi-coaching
2020. 07. 03. 16:36
A kritikai gondolkodásról...

A kritikai gondolkodás, ha nincs is kiveszőben, ritka... az nem kritikai gondolkodás, ha senkinek...

legacykft
2020. 07. 03. 09:00
A mondat, ami mindenféle szerepedben gátol

Van egy mondat, amit ha eleget mondogatsz magadnak, meggátolhat abban, hogy sikeresen töltsd be a számodra...

perfekt
2020. 07. 01. 08:43
Az új társadalombiztosítási járulék

Annak ellenére, hogy a magánszemélytől levonandó egyéni járulékok mértékében nem történik...

jobangel
2020. 06. 30. 15:30
A fizetési igényről másképp: tárgyalj róla!

Ez sajnos rendszeres „taktika”, és nagyon rossz taktika: az álláskeresők kétségbeesésükben...

ajovomunkahelye
2020. 06. 29. 14:44
Új feladatok és nehézségek várnak a vezetőkre

A koronavírus-járvány az FMCG (Fast-Moving Consumer Goods), vagyis a gyorsan forgó fogyasztási cikkek...

hrdoktor
2020. 06. 29. 04:59
Üss vagy fuss – avagy miképp lehet segítségünkre vagy éppen terhünkre a stresszreakció?

A stressz szóról legtöbbünknek egy negatív fogalom jut eszébe: ez valami káros; valami, amit szeretnénk...

tippekafejvadasztol
2020. 06. 19. 11:23
Álláskeresés karantén után

Nem kérdés, hogy jelen helyzetben azok is állást kereshetnek, akik eddig teljesen biztosnak hitték...

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk