A közel-keleti konfliktus hatására az utazási keresések száma ugyan nő, a foglalási konverziók viszont jelentősen visszaestek.
Friss kutatás: a magyar melósok fele nem kapja meg ezt a fontos hozzájárulást a munkaadójától
Magyarországon a munkavállalók többsége a lakóhelyével azonos településen vállalt munkát. A dolgozók fele kevesebb, mint napi fél órát tölt utazással a munkahelye és otthona között, amelyet többnyire tömegközlekedéssel old meg. Minden második dolgozó részesül e téren anyagi támogatásban a munkáltatója részéről, de van további 17 százalék, akik bár élhetnének a hozzájárulás lehetőségével, mégsem veszik azt igénybe – derül ki a Profession.hu friss, reprezentatív felméréséből.
A hazai munkavállalók munkába járási szokásiról, az ingázással töltött idő mennyiségéről, az ehhez igénybe vett eszközökről, valamint a munkaadók utazási költségekhez való hozzájárulásáról készítette el legújabb kutatását a Profession.hu.
Nem szeretünk a napi munka miatt ingázni
A magyar munkavállalók jellemzően elkerülik az ingázást és ha tehetik, inkább a közelben található munkahelyeket részesítik előnyben. Jelenleg tízből hat munkavállaló dolgozik a lakóhelyével azonos településen. A legtöbb ingázó (35 százalék) faluból utazik valamelyik városba a munkája miatt, 29 százalékuk városból egy másik városba, 8 százalékuk városból vagy faluról utazik át egy másik faluba dolgozni, a fővárosba pedig közel negyedük jár be e célból. Ezzel ellentétben Budapestről az ingázók mindössze 4 százaléka jár másik településre dolgozni.
A munkavállalók fele kevesebb, mint napi fél órát utazik összesen a munkahelye és otthona között, egyharmaduk fél és egy óra közötti időt, míg 20 százalékuk akár 1-2 órát is eltölt az ingázással. Ezt azonban a többség szeretné elkerülni, olyannyira, hogy munkahelykereséskor akár döntő szempont is lehet a két helyszín közötti távolság: tízből hat munkavállalónak volt már olyan álláslehetőség az életében, amelyet csak azért nem pályázott meg, mert túl sok időt igényelt volna a munkahelyre való bejutás. Ez az arány magasabb a szabadúszók esetében (81 százalék) és azoknál, akik jelenlegi munkahelyükön szabadon dönthetnek arról, hogy bejárnak-e dolgozni vagy otthonról teszik azt.
A tömegközlekedés a leggyakoribb megoldás
A legelterjedtebb megoldás a tömegközlekedés használata a magyar munkavállalók körében, tízből négyen ezzel utaznak a munkahelyükre, de közel ennyien (34 százalék) saját autójukkal teszik meg a szükséges utat. Vannak, akiknek céges autó áll a rendelkezésükre e célból (7 százalék) és ugyanennyi azoknak az aránya is, akik a kollégákkal közösen, vállalati busszal oldják meg az utazást. A motor használata e célból viszonylag ritkán fordul elő (2 százalék).
Az olyan környezetbarát és aktív életmódot is támogató megoldások, mint a kerékpározás vagy a séta is bevett szokás hazánkban, előbbi a dolgozók 15 százalékánál, míg utóbbi 7 százalékánál fordul elő. A telekocsi nem jellemző Magyarországon mint a munkába járás lehetséges formája.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A dolgozók közel fele kap utazástámogatást
A munkába autóval közlekedők kétharmada egyedül utazik ilyenkor, 22 százalékuk egy vagy több családtagját is szállítja, 14 százalékuk pedig kollégájával közösen utazik (az országos átlagnál sokkal inkább jellemző ez az állami oktatási intézményekben dolgozókra és még inkább az egyéni vállalkozókra), 4 százalékuk pedig ismerőssel, baráttal.
„Kutatásunkban felmértük a munkavállalók elégedettségét is az ingázással kapcsolatban. Bár jellemző, hogy a dolgozók törekszenek az ingázás elkerülésére hazánkban és munkahely választásnál figyelembe veszik annak közelségét, a válaszadók túlnyomó többsége (85 százalék) elégedett jelenlegi közlekedési eszközével. Céges támogatást azonban ritkábban kapnak: a munkavállalók kevesebb mint felének (47 százalék) nem járul hozzá az aktuális munkaadója az utazás költségeihez. Kevesebb, mint negyedük kap benzintámogatást, 18 százalékuk pedig bérlettámogatást. Ezzel párhuzamosan vannak (17 százalék), akik élhetnének a hozzájárulás lehetőségével, de mégsem igényelték azt” – mondta el az eredmények kapcsán Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








