25 °C Budapest

Munkaerőhiány ide vagy oda: súlyos tízezrek egyszerűen nem találnak munkát

MTI
2019. július 23. 11:01

Az álláskeresők száma júniusban 3,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, de 2 százalékkal kevesebb volt a májusinál; a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a júniusi zárónapon 248 200 álláskereső szerepelt. Ennek a tömegnek a 27,4 százaléka, ami 68 000 embert jelent, töb mint egy éve keresett munkát.

Az NFSZ honlapján közölte: júniusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,3 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,7 százalék. A legalacsonyabb érték továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében volt.

Júniusban 38 700 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 13,2 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző év azonos időszakához képest 4,5 százalékkal csökkent. Az álláskeresők 8,9 százaléka, 22 200 volt pályakezdő. A legtöbb álláskereső pályakezdő fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében tartották nyilván, de Jász-Nagykun-Szolnok és Somogy megyében is jelentős volt a számuk.

Az álláskeresők 27,4 százaléka, 68 100 ember tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 0,4 százalékpontos növekedés az egy évvel korábbinál.
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.06.30 20:33
Az előző írásomban arról írtam, hogy a vezető nem egyszerűen döntéseket hoz, hanem jelentést ad anna...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
hrdoktor  |  2026.06.26 12:59
Nyáron is meglepően gyakran jelentkezik torokfájás, aminek a megfázáson kívül számos olyan érdekes t...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 4. szombat
Ulrik
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?