14 °C Budapest

Így trükköznek a magyar munkavállalókkal

2015. március 2. 14:35

A munkaügyi hatóság tavaly több mint 18 ezer munkáltatót ellenőrzött, és ennek során a foglalkoztatók 73 százalékánál talált munkaügyi jogsértéseket, amelyek az ellenőrzés alá vont foglalkoztatottak 71 százalékát, mintegy 101 ezer munkavállalót érintették - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályának tájékoztatásából.

A jogsértési arány a foglalkoztatókat és munkavállalókat érintően is enyhén nőtt az előző évhez képest, mivel a 2013-ban ellenőrzött foglalkoztatók 70 százalékánál állapítottak meg a munkaügyi felügyelők valamilyen szabálytalanságot, és az ellenőrzés alá vont munkavállalók 68 százaléka volt szabálytalanul foglalkoztatva.

Az ellenőrzési tapasztalatok szerint még mindig kiemelkedő szabálytalanság a feketefoglalkoztatás. Munkaszerződés és bejelentés nélkül 2014-ben 11 540 embert foglalkoztattak, ami enyhe növekedés a 2013-as 11 392-höz képest.

A tavalyi adatok szerint feketefoglalkoztatás a legtöbb esetben a bejelentési kötelezettség elmulasztásával valósult meg. 2014-ben a megelőző évhez képest jelentősen, 29-ről 36 százalékra nőtt a feketemunkások aránya az építőipari vállalkozásoknál. Az ellenőrzések 18 százalékát tartották a felügyelőségek az építőiparban, ez 3 százalékpontos növekedés 2013-hoz képest.

A személy- és vagyonvédelmi tevékenységet ellátó munkáltatóknál dolgozott a feketemunkások 10 százaléka, ami a tavalyi évhez képest (16 százalék) csökkenést jelent ugyan, de ez a szektor továbbra is a 3 "legfertőzöttebb" ágazat között van. A lefolytatott ellenőrzések 12 százaléka esett a személy- és vagyonvédelem területére, ez a tavalyi évhez képest 1 százalékponttal nőtt.

A kereskedelmi vállalkozásoknál a munkaszerződés és bejelentés nélküli munkavállalók aránya tavalyhoz képest elenyésző csökkenést mutat: ez az ágazat "termelte ki" a feketemunkások 11 százalékát, szemben a tavalyi 12 százalékkal. Az ellenőrzések több mint negyedét végezték ebben az ágazatban 2014-ben, ez közel azonos a 2013-as aránnyal.

A munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos jogsértések érintettjeinek létszáma (19 622 dolgozó) csökkenést mutat 2013-hoz képest (21 157 fő). Ezen jogsértések jellemzően a kereskedelem, vendéglátás és a feldolgozóipar munkavállalóit érintették.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A munkaidő-nyilvántartás hiányával, vagy adatainak valótlan rögzítésével 28 589 munkavállalót érintően találkoztak a munkaügyi felügyelők, ez 2013-hoz képest jelentős, közel 10 ezres növekedést jelent.

A munkabérrel kapcsolatos jogsértések (például a kötelező legkisebb munkabér és garantált bérminimum szabályainak megsértése, a határidőben történő bérkifizetéssel összefüggésben megállapított jogsértés) mértékét jól mutatja, hogy az összes szabálytalansággal érintett foglalkoztatott közel ötödét, csaknem 16 ezer embert érintett tavaly - derül ki a jelentésből.

A 2014-ben feltárt jogsértéseket elkövető több mint 13 ezer munkáltató közül 3509-cel szemben alkalmaztak a munkaügyi felügyelőségek munkaügyi bírságot, összesen több mint 526 millió forint összegben.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm