19 °C Budapest

Tízmilliókba kerülnek a focihuligánok az adófizetőknek

2011. április 1. 05:22

Az Újpest és a Ferencváros közötti labdarúgó mérkőzésekről szóló tudósítások évek óta nem csak a sporteseményekről, hanem a hozzájuk kapcsolódó balhékról szólnak. Valószínűleg így lesz ez idén is. A törő-zúzó drukkereket nem sikerül megfékezni, pedig pár száz futballhuligán miatt havonta közel 100 millió forint közpénzt kell költeni a mérkőzések rendőri biztosítására. A költségeket azonban tovább növeli a közterületeken okozott károk kijavítása is.


A magyar NB-1. mérkőzésein időről-időre előfordulnak kisebb nagyobb rendbontások, de a legnagyobb balhék immár hagyományosan az Újpest-Ferencváros rangadókon történnek. A két csapat tavaly szemptemberi mérkőzésén például 14 embert vettek őrizetbe. A "szurkolók" kétszer is összecsaptak, megrongálták a stadiont, a BKV néhány járművét és az Újpest-Városközpont metrómegálló berendezését.

Nem sokkal később a Kékfény című televízióműsorban Baranyi József rendőrkapitány részletesen taglalta egy másik szintén problémás meccs, az Újpest-Honvéd mérkőzés költségeit. Eszerint 4265 nézőre jutott 667 rendőr, ami 5 millió forintba került.

De mit is csinál a sok rendőr a labdarúgó mérkőzéseken? Biztosítják a klubok székházait az esetleges szurkolói roham ellen, ütközőzónát alakítanak ki a két tábor között, ellenőrző pontokat létesítenek a városban, ellenőrzik a metró és vonat járatokat. Biztosítják a kis bekötő utakat, nehogy a két tábor találkozzon.

Civil ruhás nyomozók épülnek be a szurkolói csoportokba, így próbálva elejét venni a rendbontásnak. Ezen felül a rendőrök közúti irányítási, kamerás megfigyelési és más rendvédelmi feladatokat is ellátnak. Az újpesti mérkőzésre vezényelt 667 rendőr egy erős közepes, illetve egy nagy mérkőzés alsó szintű biztosítására elegendő. Az Újpest-Ferencváros mérkőzésen 1000 fő szokta biztosítani a rendet.

Mennyibe kerül egy rendőr?

Az Országos Rendőr Főkapitányság lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint egy focimeccs biztonsági minősítését az esemény szervezőjével, illetve a sportági szervezetekkel folytatott előzetes konzultáció után a rendőrség határozza meg. A biztonsági intézkedések nagyságát az adott sportlétesítmény, a szurkolók várható száma, a párhuzamosan megrendezésre kerülő események és a korábbi jogsértések adatai együttesen határozzák meg.

A sportrendezvények minősítése normál-, fokozott-, vagy kiemelt biztonsági kockázatú lehet. Az eltérő sportlétesítményi feltételek, a szurkolótáborok összetételéből adódó sajátosságok miatt azonban jelentős eltéréseket mutathat az egyes mérkőzések biztosításának várható költségvonzata még akkor is, ha ugyanazon csapatok mérkőznek meg egymással.

A stadionon kívüli meccsbiztosítás (közbiztonsági, közlekedésrendészeti feladatok) a rendőrség költségvetését terheli, amely a néhány százezer forinttól akár több millió forintig is terjedhet.

Egy rendőr beosztásától, besorolásától, illetve szolgálati helyétől függően 2 000 - 3 200 forintba kerül óránként. Amennyiben a rendőr túlszolgálat elrendelésével látja el feladatait a költségek lényegesen magasabbak lehetnek, akár meg is duplázódhatnak. Átlagáron számolva egy Fradi - Újpest mérkőzés öt órán át tartó 1000 fős rendőri biztosítása körülbelül 13 millióforintot tesz ki.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A normál-, és fokozott biztonsági kockázatú mérkőzések esetében a rendőri erők összlétszáma rendszerint nem haladja meg a 100 főt. A rendőri állomány elsősorban közlekedésrendészeti feladatokat lát el ebben az esetben. Normál biztonsági kockázatú mérkőzés esetében a minimális rendezői létszám 35 fő, a fokozottnál 80, míg a kiemeltnél minimum 100.

Rendőrök és rendezők

A normál és a fokozott biztonsági kockázatú focimeccseken, a sportlétesítményen belüli biztonságért a szervező felel. A kiemelt biztonsági kockázatú mérkőzések stadionokon kívüli és belüli biztosítását a rendező mellett a rendőrség közfeladatként végzi. Az első két esetben a szervező kérheti a labdarúgó meccs térítés ellenében történő rendőri biztosítását, aminek a költségeiről a felek előzetesen megegyeznek.

A rendőrség minden alkalommal kezdeményezheti a rendezői létszám emelését, amennyiben a személy - és vagyonbiztonságot csak magasabb létszámú rendezői gárdával látja biztosíthatónak. Ennek eredményeképpen alakult ki az a gyakorlat, hogy a Puskás Ferenc Stadionban 400-600 fő rendező, az Újpest FC - FTC bajnoki mérkőzésen 200-250 fő, vagy még több rendező látja el a biztosítási feladatokat. A hazai rendezők mellett a vendégcsapatnak is kell legalább 15 fő "vendégrendezőt" kiállítania.

A vendégszurkolók utazásának biztosítása a drukkerek létszámától és a közlekedési eszköztől függ. Amennyiben a szurkolók vonattal utaznak, vonatkísérő rendőri szolgálat kerül megszervezésre. A fő közlekedési útvonalak biztosítását a megyei rendőr-főkapitányságok saját hatáskörben szervezik meg.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem