Mitől stresszel a dolgozó?

Pénzcentrum
2007. március 6. 10:30

Az egészségügyben dolgozókat éri a legtöbb stressz munka közben, őket a tanárok, a szociális gondozók és az ügyfélszolgálati munkatársak követik, majd a vendéglátósok, a rendőrök és a menedzserek, illetve a közszolgák - írja a Világgazdaság.

A finn Turkui Egyetem elemzése szerint a munkával járó rossz fizikai körülmények, a túl sok munka, az idő szorítása, a munkaszerep egyértelműségének hiánya és a főnök terrorja, a kollégákkal való rossz viszony a legfőbb stresszforrás egy munkahelyen. Ám a szervezeti atmoszféra, a döntéshozatalba való alacsony szintű beleszólás, az állással kapcsolatos bizonytalanság, az előrelépési lehetőség hiánya szintén frusztráló, idegesítő, kimerítő hatással van ránk. Érdekesség, hogy a pénzügyi elemzők és a versenyszektor ügyvezetői, illetve általában az első számú vezetői viszont nem érzik úgy, hogy megterhelő stresszel járna együtt a napi munkájuk.

A huszonhat foglalkozáson belül több mint ezer munkavállalót vizsgáló elemzés igyekezett kutatni, hogy az egyes szakmákban milyen kihatással van a munkahely a magánéletre, milyen mértékű a munkával való elégedettség.

A kutatás rávilágít: az érzelmi disszonancia, valamint a munkával való megelégedettség negatívan korrelál. Azokban a foglalkozásokban ahol nagyobb valószínűséggel jelennek meg az érzelmek, gyorsabban lesznek a stressz áldozatai a dolgozók, mint azoknál, akiknek a munkájuk során nem jelenik meg az érzelmek kimutatása.

A betegellátásban dolgozók (ápolók, szociális munkások), a call centerek szakemberei nagyobb valószínűséggel tapasztalják az érzelmi kimerültséget, mivel kénytelenek intenzív érzéseket kimutatni a munkájuk során. Más stresszorok hatása szintén nyilvánvaló sok foglalkozási ágban. Például az erőszaktól való fenyegetettség (szociális munkások, rendőrök), a munkával kapcsolatos kontroll hiánya (call centerek) vagy a túlzott munkavégzés (menedzserek).

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.30 18:35
Válaszolj magadnak őszintén! – Tudod, hogyan kellene reagálnod egy helyzetben, mégsem azt teszed? –...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?