A mai napon újabb elemeit ismerteti a 100 lépés programjának Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Parlamentben. A kormányfő tegnap a közszolgáltai TV-ben adott interjújában elmondta, hogy most az egészségügy átalakításáról beszél majd. A 100 lépés programjának "csöpögtetése" júniusig tarthat. A miniszterelnök azt állította minden porcikája irtózik attól, hogy a választások előtt jelentős osztogatás induljon. Megítélése szerint ez a korábbi választásoknál is vesztes stratégiának bizonyult.
Előzetesen hallhattuk, hogy a kormány az egészségügy átszervezése során a piaci biztosítás elvét jobban kívánja alkalmazni. Az alapszinten marad a jelentős állami szerepvállalás, ugyanakkor a második és harmadik szinten már egyre több múlik a biztosítotton. Gyurcsány szerint cél, hogy magunk mögött hagyjuk a szocializmus idejének biztosítási rendszerét, ehhez 15 éve nem mertek hozzányúlni.
A kormány az átalakítások többségével a foglalkoztatás növelését célozza. A pályakezdő fiatalok körében a munkanélküliség közel 20%-os, ugyanakkor ez az arány nem magyar sajátosság, Európa-szerte magas az érték. A kormány a pályakezdők esetében a munkaadó által fizetett 34%-os járulékot az első évben 15%-ra kívánja csökkenteni, ami a foglalkoztatás második évében 25%-ra emelkedik, majd eléri a normál szintet. A miniszterelnök ettől várná, hogy a fiatalokat nagyobb számban foglalkoztassák.
Gyurcsány Ferenc egyfajta előzetesként említette, hogy a munkaerőpiac normalizálása érdekében új foglalkoztatási forma bevezetését tervezik a szellemi szabadfoglalkozásúak (pl. újságírók, művészek stb.) számára, hogy azok teljes jövedelme megfelelő módon legyen adóztatható. A borravaló adóztatásával a miniszterelnök elmondta, hogy az egy lehetőség. Gyurcsány szerint az ún. kék-munka jövedelmének közterhekkel való terhelése nem annyira a bevételi szempontokat, mint a társadalombiztosításba történő beemelést szolgálja (egészségügyi ellátás, nyugdíj).
Gyurcsány kijelentéseit Bod Péter Ákos volt jegybankelnök és miniszter valamint Vértes András, a GKI elnöke kommentálta. Bod Péter Ákos szkeptikus a 100 kis lépés programjával kapcsolatosan. Megítélése szerint fontos, hogy az állam a gazdálkodóknak hosszú távon is kiszámítható környezetet teremtsen. Ez növelheti a hitelességet is. A program értékelése csak annak részletes ismerete után lehetséges. Vértes András kiemelte, hogy számos munka illetve jövedelemtermelés (pl. házimunka) annak alacsony hatékonysága miatt nem adóztatható normál módon. Vértes hiányolt néhány nagyobb lépést is a sok kicsi mellett.

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
-
Ipar Napjai és Automotive Hungary – Mindenki egy helyen (x)
Hazánk legnagyobb ipari eseménye vár minden szakembert: ipari innovációk, költséghatékony megoldások, üzleti lehetőségek, networking, KKV-kat segítő pályázatok.
Portfolio Gen Z Fest 2025


