4 °C Budapest

Beütött a hitelkrach Magyarországon? Mi a különbség 2008 és 2022 között?

2022. augusztus 3. 16:53

A mai műsorban azzal foglalkoztunk, hogy trendforduló következhetett be júniusban a hazai lakossági hitelezésben. A Magyar Nemzeti Bank legutóbbi adatai alapján ugyanis - bár az első félév kifejezetten erős volt -, júniusban már több jele is volt annak, hogy csökken a fogyasztók hitelezése. Legutóbb 2008-ban kezdődött jelentős pangás a hazai hitelezésben, ugyanakkor vannak körülmények, melyek alapján nem kell olyan brutális hitelszűkére számítani, mint abban az időszakban. A témával kapcsolatban Palkó István, a Portfolio vezető pénzügyi elemzője volt a vendégünk, de a műsorban felidézzük, hogy milyen várakozásaik voltak banki vezetőknek, Harmati Lászlónak, az Erste Bank vezérigazgató-helyettesének, valamint Florova Annának, az OTP Bank ügyvezető igazgatójának még tavasszal, az idei hitelezési folyamatokkal kapcsolatban. A mai műsorban szóba került, Krisán Lászlóval készített interjú ide kattintva érhető el.

See omnystudio.com/listener for privacy information.

NEKED AJÁNLJUK
Több podcast
1970. január 1. csütörtök 01:00
Erre a Fed döntésre várt a piac: indulhat a rali?
1970. január 1. csütörtök 01:00
Belvárosi Airbnb-háború: kinél van az igazság?
1970. január 1. csütörtök 01:00
Préda: Nincs másik gyártósor
NAPTÁR
Tovább
2025. december 22. hétfő
Zénó
52. hét