Egymásnak feszültek a szállodások és az Airbnb-sek: ölre mennek a szállóvendégekért
Nagyon úgy tűnik, hogy a turizmus és azzal a rövid távú lakáskiadás beszakadása lefojtotta a bérleti díjakat és a négyzetméterárakat a pesti belvárosban.
Nagyon úgy tűnik, hogy a turizmus és azzal a rövid távú lakáskiadás beszakadása lefojtotta a bérleti díjakat és a négyzetméterárakat a pesti belvárosban.
Sikeres szezon zárult le a hétvégével a Balaton partjainál, az elmúlt évtizedben ez volt a legerősebb főszezon. A járványhelyzeti korlátozások fokozatos feloldása mellett, összesen 2 milliónál is több utas választotta a MÁV-START szolgáltatásait.
A Velencei-tó idén azért került előtérbe, mert látszólag a kiszáradás szélére került, emellett tömeges volt a halpusztulás is a tóban. Ugyan a tó bizonyos időközönként rendkívül lecsökken a szakemberek szerint viszont ez azonban nem feltétlenül baj
A magyarok az idei évben a hazai utazásokat részesítették előnyben, elsősorban pihenésre vágytak.
Fogynak a turisták, parázs a hangulat. Az apartmankiadók visszautasítják a szállodaszövetség javaslatait.
Minden idők legsikeresebb nyarát zárta 2021-ben a belföldi turizmus Magyarországon.
A vendégéjszakák száma 2020 júliusához képest közel 10%-kal nőtt, 2019 azonos hónapjához mérten 36%-kal csökkent.
Az új logókat, valamint a szlogeneket, üzeneteket minden magyar borászat szabadon használhatja.
Az új jogszabály szerint minden vendég személyazonosító okmányát be kell szkennelni a megérkezéskor.
Az üzleti utazások piaca örökre megváltozott: aggódhatnak a légitársaságok és a szállodaláncok is.
Kiemelkedően jól teljesítettek a klasszikus tengerparti üdülőhelyek, a horvát, görög, török partok és Egyiptom is.
A szektor folyamatos mozgásban van, a szállásadóknak azonnal reagálni kell a vendégek igényeire a szabályok változására is. Hogy milyen nyarat zártak a szálláshelyek? Milyen feladatok várnak rájuk még idén? Ennek jártunk utána.
Később kezdődött a szezon, ezért kitolódtak az utazások is.
Több ezer vállalkozásnak és több száz zenésznek, művésznek, segített az ünnepi hétvége.
Pedig nagy a versengés, és a munkaerőhiány kétszámjegyű béremelést is hozhat.
Elfogytak a szálláshelyek az ünnepi hosszú hétvégére a legnépszerűbb szálláshelyeken, amelyek az idén Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest.
A strandolni vágyó oltatlanoknak ugyanis vonzó alternatívát jelentettek a természetes vizek partjain létesített strandok, amelyekre nem vonatkozott az előírás.
A járvány okozta kudarcok után európai szinten élesztenék újjá és javítanák a határokon átnyúló együttműködéseket. Ahogy arra a szakemberek rámutattak arra, milyen innovatív megoldások lehetségesek.
A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 2020. júniushoz mérten kétszeresére emelkedett, 2019 azonos időszakához viszonyítva 85%-kal csökkent.
A belföldi turizmus helyreállt és nincs súlyos, rendszerszintű munkaerőhiány - mondta Guller Zoltán a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a Kossuth Rádióban.