Mégsem nyugodhatnak meg a kúttulajdonosok: ezt ellenőrizniük kell, különben jön a bírság
Fordulat a fúrt kutak ügyében: mégsem érvényes mindenkire az amnesztia
Fordulat a fúrt kutak ügyében: mégsem érvényes mindenkire az amnesztia
Kártalanítják azokat a recskieket, akiknek a házát elöntötte a helyi bányából kiindult sárlavina. A június elején lezúdult felhőszakadás 21 család otthonát tette tönkre.
Tavaly komoly, akár 34-40 százalékkal is megdrágultak 2021-hez képest a klímaberendezések, azonban idénre visszaestek az árak legalább 10, de sokszor 20-30 százalékkal is.
Megtartotta vezető pozícióját a régió ingatlanpiacán Szeged, míg országos szinten továbbra is a Dél-Alföldön bonyolítják le a második legtöbb adás-vételt.
Hogyan alakulnak most az ingatlanárak Buda szélén, azaz mennyiért vehetünk most lakást, házat a XXII. kerületben?
A jelek szerint megválik ráckevei otthonától Reviczky Gábor, annak ellenére is, hogy a színész világ életében hatalmas szeretettel beszélt otthonáról.
Összegyűjtöttünk néhány minimális főzéssel vagy anélkül is elkészíthető ebédtippet, amivel átvészelhető a kánikula.
Az első magyar költségvetést – csakúgy, mint az idén – 175 éve is júliusban fogadta el az Országgyűlés.
Esős, szeles időben a kezeléseket nem végzik el, a meghirdetett időpontot követő két napban végzik el a munkát.
Az illetékmentességgel és a csok-hitellel együtt a babaváró igénylők több millió forinttal több támogatásban gondolkodhatnak idén mint jövőre.
Akárhol is legyen, az örökölt ingatlan eladása nem egyszerű folyamat, számtalan jogi, adó- és ingatlanügyi kérdést kell tisztázni a sikeres adásvétel érdekében.
A két évvel ezelőtti szinthez képest ez még mindig majdnem negyvenszázalékos elmaradás, de kezdi magát szépen összeszedni az ingatlanpiac.
Visszatérhettek otthonukba a baleset közelében élők, akiknek elővigyázatosságból egy ideig védőtávolságon kívül kellett tartózkodniuk.
A Pénzcentrum most annak járt utána szakértők segítségével, hogy mivel is jár pontosan, ha Airbnb-n adnánk ki a lakásunkat.
Hogyan alakulnak most az ingatlanárak Csepelt, azaz mennyiért vehetünk most lakást, házat a XXI. kerületben?
Egyre népszerűbbek az úgynevezett ültetőládák, vagy más néven magaságyások, amik megkönnyítik a hobbi kertészek dolgát, főleg az olyan területeken, ahol a talaj nem termékeny.
A német alkotmánybíróság szerint nem lehet szavazni a gázfűtés 2024-es betiltását célzó törvényről, mivel nem volt elég idő a parlamenti vitára.
A kiemelkedően magas kereslet mellett a szűk kínálat és az egyre növekvő bérleti díjak a szokásosnál is jobban megnehezítik az egyetemisták számára az albérletkeresést.
2021. júniusa óta 90 százalékkal emelkedett a csempe ára, míg a parkettáé több mint 60 százalékkal, miközben a diszperziós festék 50 százalékos áremelkedésen ment keresztül.
Az egyik nagy iroda összegyűjtötte a legfontosabb szempontokat, amelyeket át kell gondolni a bérlőknek és lakáskiadóknak egyaránt a jól működő megállapodás érdekében.