Önerő nélkül is járnak az állami milliók: így juthatnak szinte ingyen lakáshoz a magyar családok
Felújított alacsony rezsijű házakat is megkaparinthatunk a megyeközpontok közelében, akár önerő nélkül.
Felújított alacsony rezsijű házakat is megkaparinthatunk a megyeközpontok közelében, akár önerő nélkül.
Az egy dolog, hogy a lakásárak iszonyatosan megdrágultak Magyarországon 2015 után, az viszont egy másik, hogyha ehhez hozzávesszük a hitelek megdrágulását is, az már sokkoló.
Ezeken a településeken egyre komolyabb probléma van nemcsak az oktatási férőhelyekkel, de az alapvetőnek gondolt infrastruktúrával is.
Az egyik fő szempont, hogy úgy helyezzük el a beltéri egységet, hogy az ne közvetlenül fújjon a helyiségben tartózkodókra. Ezzel kivédhető a különböző betegségek kialakulása.
Bár a legtöbben továbbra is a faszenes grilleket keresik, sokak számára pedig egy hibrid sütő lehet az optimális választás.
Immár több mint húsz településen vezettek be vízkorlátozást. Mikor lesz ennek ége, és egyáltalán mi lesz a magyar kiskertekkel, ha nem lehet locsolni?
Az előző negyedévhez képest az I. és V. kerületben 20 százalékkal, a XI. kerületben 10 százalékkal mérséklődött az értékesített lakások átlagos négyzetméterára.
Egy vízhiány mindig nagyon kellemetlen és kánikulában pedig még inkább az, de a munkaerőhiány miatt nem mindenhová jutnak el mindenhova a szakemberek.
Az érintett településeken a közüzemi ivóvíz hálózatról tilos a locsolási és medencefeltöltési célú vízhasználat.
A lakosság is sokat tehet a szúnyogártalom csökkentéséért azzal, hogy rendszeresen kiüríti a ház körül található vízzel teli kerti játékokat, hordókat, itatókat.
A kereslet növekedésével az ingatlanárak emelkedésére is számítanak a szakemberek, ami szintén a gyors döntéseket segítheti elő.
Júniusban az alacsonyabb bérleti díjakkal kivehető lakásokkal rendelkező városrészekben 57 és 40 százalékkal nőtt a kereslet éves összevetésben.
Egyre többször lehet algavirágzásra számítani a magyar vizeken, elsősorban a klímaváltozás miatt - áll a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) pénteki közleményében.
A lakosságszám változásai alapján megállapítható, hogy egyes helyeken már semmi szükség a támogatásra, míg máshol nagyon is elkélne a segítség, ahol nem jár a falusi csok támogatás.
Magas középhőmérséklet miatt szombatra 1-es szintű, vasárnapra több helyen 2-es szintű, hétfőre pedig három megyére már hármas szintű, vörös riasztást adott ki.
Összegyűjtöttük, mit érdemes és mit nem fogyasztani a legnagyobb melegekben.
A helyiek nem szavazhatnak a Győri Ipari Park bővítéséről, mert az már nem helyi közügy.
Szombattól szerdáig harmadfokú hőségriasztás lesz érvényben.
Az egres akár a saját kertünkben is megtalálható, és számos remek nyári frissítőt készíthetünk belőle. Lássuk a fontosabb tudnivalókat!
Vajon a fővárosban, illetve a nagyobb egyetemi városokban mi a helyzet az albérlet és az ingatlan árakkal, azaz bérelni vagy vásárolni éri-e meg jobban.