A német Stiftung Warentest 19 intim segédeszközt vizsgált. A 19 termékből mindössze 7 ment át kifogástalanul a vizsgálatokon.
Országszerte mézes reggelit kaptak a magyar gyerekek: ezért fontos, hogy megszerettessük velük
A boltban minden hatodik élelmiszer a méheknek köszönhető, ezért kijelenthető: ha nincs méh, akkor nincs élelmiszer, nincs gyümölcs sem - mondta az agrárminiszter az európai mézes reggeli kampány pénteki, székesfehérvári programján. Nagy István kijelentette: \"a világ szegényebb lesz méhek nélkül, sőt, el is pusztul\".
A tárcavezető szerint hálás a magyar méztársadalom, amiért ennyi gyerekhez viszik el a "legteljesebb élelmiszert, a természet csodáját, a mézet", és reményét fejezte ki, hogy a mézes reggelivel 200 ezer magyar gyermek válik új mézfogyasztóvá. A kampány célja, hogy ösztönözze a hazai mézfogyasztást, amely most átlagosan fejenként évi egy kilogramm.
Nagy István kitért arra is, hogy a méhészek és a fogyasztók védelme érdekében Magyarország már évek óta szorgalmazza, hogy az Európai Unióban szigorítsák a mézkeverékek származásának megjelölését. Marjan Cencen, a Szlovén Köztársaság nagykövete megemlítette, hogy a méhészkedés Szlovéniában és Magyarországon is a nagyon régi időkig nyúlik vissza, ezért is indították el 2007-ben a mézfogyasztást ösztönző mézes reggeli programot.
Egy méh napi 2000 virágot is beporozhat
Mészáros Dezső, a Sió-Eckes Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy egy méh egy nap alatt 1500-2000 virágot látogat meg, poroz be, és mivel 8-10 alma kell egy liter, 100 százalékos gyümölcsléhez, ezért egy méh egy nap alatt több mint 200 gyümölcslé előállításához járul hozzá.
Borszéki Viktória méhész, a 2023-as mézkirálynője hangsúlyozta, hogy minél szélesebb körben szeretné a méz egészségre gyakorolt jótékony hatását, felhasználhatóságának sokszínűségét népszerűsíteni. Megemlítette, hogy a méz immunerősítő, energetizáló, fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, ér- és emésztőrendszert segítő, miközben rengeteg vitamin, ásványi anyag található benne.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester kiemelte, hogy a jó minőségű méz fogyasztásával mindenki nyer, mert kiválóan segíti az egészség fenntartását, miközben a méhészetek fennmaradásához is hozzájárul. Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke pedig megerősítette, hogy szakmájuk jövője attól is függ, hogy ma a gyermekek mit gondolnak a mézről és a méhekről, mit tanítanak nekik a méhek fontosságáról és a beporzásról, mi a méhészek munkájának a jelentősége, hogyan készül a méz.
A sajtóanyag szerint az európai mézes reggeli kezdeményezés Szlovéniában indult útnak 2007-ben, amelyhez Magyarország 2014-ben csatlakozott. Az idei központi eseménynek a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont, míg országosan csaknem ezer helyszínen, több mint 200 ezer diák fogyaszthatja el a mézes reggelit.







