Az ellátások értékállóságának megőrzésére érdekében nem indokolt egyeztetni az emelés módszeréről – állítja a pénzügyminiszter.

Válaszolt a pénzügyminiszter: nem indokolt most a nyugdíjak emelése; hiába várták a nyugdíjasok

2023. augusztus 2. 09:04

A kormány joga eldönteni, hogy november előtt kiegészíti-e a nyugdíjakat, az emelés módszerének pontosítására tett javaslat pedig nem indokolt – többek között ez a válasz érkezett a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (Nyuszet) elnökének nyílt levelére a kormánytól, írja a Népszava.

Juhász László a nyugdíjak 3 százalékos, januárig visszamenőleges emelését, és az ellátások éves növelésének átalakításáról szóló egyeztetést kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől. A hét nagy, országos idősügyi szervezetet tömörítő tanács vezetője azért fordult a kormányfőhöz, mert a magas infláció miatt gyorsuló ütemben szegényedik a nyugdíjas társadalom. A kormányfő helyett a pénzügyminisztertől kapott választ. Varga Mihály azt írta,

a nyugdíjakat a korábbi éveknél magasabb mértékben, tavaly 14, idén pedig 15 százalékkal emelte a kormány a háború és a brüsszeli szankciók hatására megemelkedett infláció miatt. A pénzügyminiszter a mostanában sokat hangoztatott mondattal is érvelt: a kormány azon dolgozik, hogy az infláció év végére egy számjegyű legyen.

Kitért arra is, hogy amennyiben az évközi adatok alapján a becsültnél magasabb lesz az éves infláció értéke, januárig visszamenőleg – a törvényben előírtak szerint – novemberben lesz nyugdíjkorrekció.

Juhász László szerint éppen az a baj, hogy a törvény csak novemberi korrekciót ír elő, becsült adatok alapján, ám annak nincs következménye, ha a becslés nem jó. Emellett probléma az is, hogy a novemberi korrekció nem képes megóvni az infláció év közbeni hatásától a nyugdíjasokat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szerinte az pedig nem igaz, hogy az év végi kiegészítéssel meg lehet őrizi az ellátások értékét, tavaly 14 százalékos volt az emelés, az éves infláció végül 15,2 százalék lett.

Tavalyelőtt 0,3 százalékkal maradt el az emelés a valós pénzromlástól. Ezeket a különbségeket végül nem kapják meg az idősek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 12. 20:32