Hatalmas az érdeklődés a Centrál Színház Furcsa pár című előadása iránt, a dinamikus árazás miatt azonban sok a hőzöngő.
Nemcsák Károlynak a József Attila Színház igazgatójaként mindig sok a dolga: amellett, hogy a színészválogatott csapatkapitánya, szülőfalujában, Mocsolyástelepen is dolgozik egy nagyobb szabású projekten: templomot építtet a keresztlányával együtt – írja a Blikk.
A József Attila Színház igazgatója nagy fába vágta a fejszéjét: elhatározta, hogy templomot épít szülőfalujában, Mocsolyástelepen.
Gyűjtöttünk rá pénzt, idén is belevágunk. Mindig az volt bennem, hogy a szeretetet és a tartást, amit attól a közösségtől kaptam, valahogyan visszaadjam, és erre egy templom tökéletes. Száz négyzetméteres lesz, hatvanan is elférnek benne.
– mesélte Nemcsák.
A színházigazgató a mai napig nagyon kötődik szülőfalujához, elmondása szerint szülei mindig ott éltek, és ott is vannak eltemetve, Nemcsák Károlynak szerint egyszer majd ő is hazamegy meghalni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Fotó: MTI/Mohai Balázs
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







