9 °C Budapest
Businessman checking stock market data. He using a mobile phone. Analysis economy data on forex earn graph.

Izgalmas időszak kezdődik a magyar tőzsdén: hasít az OTP, kapaszkodik a Telekom, feltámad a Mol

2022. augusztus 7. 19:32 2 perc

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 43 468,28 ponton zárt, 3,98 százalékkal, 1663 ponttal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvényforgalom meghaladta a 48,564 milliárd forintot a múlt heti 36,141 milliárd forint után. 

A BUX erős, 1 százalék feletti emelkedéssel kezdte a hetet, főképp az OTP erősödésének köszönhetően. Kedden a nemzetközi hangulat romlása miatt visszaesett a növekedés üteme, szerdán viszont újra jelentős volt. Ekkor főképp a Richter árfolyama nőtt, mert a hajnalban közzétett féléves jelentésükben a piaci várakozásokat meghaladó eredményről számolt be.

A jelentési időszak a hét utolsó napjain is meghatározta a kereskedést, péntek hajnalban ugyanis a Mol tette közzé az első féléves összefoglalóját. Az elemzői várakozások ezúttal is kedvezően hatottak a tőzsdeindexre, amely csütörtökön és pénteken is emelkedett. 

Heti összefoglalójában az Equilor Befektetési Zrt. kiemelte, hogy a jelentési időszak még nem ért véget a vezető kibocsátók számára, kedden a Magyar Telekom, csütörtökön az OTP közli a második negyedéves adatait. Tőzsdei szempontból tehát a következő napokban is meghatározóak lehetnek a vállalati eredmények, az OTP árfolyamát már ezen a héten is hajtotta a felfokozott befektetői hangulat.

A legnagyobb mértékű, heti összesítésben 9,98 százalékos emelkedést is az OTP érte el. Árfolyama 8930 forinton zárt pénteken, összeforgalma meghaladta a 23,3 milliárd forintot.

  • A Richter részvényei 3,78 százalékot erősödve 8380 forintig jutottak 7,3 milliárd forintos forgalom mellett.
  • A Magyar Telekom árfolyama 315 forinton állt meg, ami 0,8 százalékos erősödést jelent, heti forgalma megközelítette a 470 millió forintot.
  • A Mol egyedüliként gyengült a vezető részvények közül, egy hét alatt 0,21 százalékkal esett, ami 2900 forintos záró értéket jelent. Összforgalma meghaladta a 16,5 milliárd forintot.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2,55 százalékot emelkedve 3801,11 ponton fejezte be a hetet.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 12:34