A közösségi médiában mindenki utazik és mindenki boldognak tűnik – de vajon tényleg így van?
Betegen ellenőrizte a budapesti gyerekintenzív-osztályt: rengeteg csecsemőt sodort veszélybe a felelőtlen járványügyes
Idáig nem merült fel, hogy akár az ellátottak, akár a dolgozók körében bárki megkapta volna a szamárköhögést a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben miután maszk nélkül ellenőrizte a gyermekintenzív osztályt a járványügyes, akiről két nap múlva kiderült, hogy szamárköhögéssel ápolják.
Idáig nem merült fel, hogy akár az ellátottak, akár a dolgozók körében bárki megkapta volna a szamárköhögést a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben (GOKVI) – közölte a Népszavával az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ). Az, hogy nem volt megbetegedés, a lap információi szerint annak is köszönhető, hogy az ellenőrzéskor az intenzív osztályon kezelt csecsemők az eset után megelőző antibiotikum kúrát kaptak. Mint mi is megírtuk, korábban derült ki: júniusban maszk nélkül ellenőrizte a gyermekintenzív osztályt a járványügyes, akiről két nap múlva kiderült, hogy szamárköhögéssel ápolják.
A lap most azt írja, bár a járványügyest megkérték, hogy vegyen fel maszkot, ő nem tett eleget a kérésnek. A lapnak a kormányhivatal ennek ellenére most az ügyben folytatott vizsgálat eredményéről azt írta, hogy a „Budapest Fővárosi Kormányhivatal munkatársa az ellenőrzés során az intézmény házirendjének és vonatkozó szabályainak előírásai szerint járt el.” Több járványügyes szakembert is megkérdeztek arról, hogy van-e olyan jogszabály, ami előírja a maszk viselését általában az intenzívosztályokon, és kiderült, hogy nincs ilyen jogszabály.
A lap azt írja, az intenzívosztályokon a szakma szabályai szerint biztosítani kell a megfelelő higiénés környezetet, ennek részleteit az intézmény kórházhigiénikusa dolgozza ki, majd közzé teszik az adott kórház higiénikus tervében. Miután az ellenőrzésen részt vett az intézmény higiénikusa, sőt ő is kérte többször a járványügyi szakembert a maszk viselésére, még nehezebben értelmezhető a kormányhivatal állítása.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








