A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 2,1%-kal haladta meg, az előző hónaphoz képest 1,3%-kal mérséklődött.

Karácsony mindhárom napján ételosztást tart a rászorulók számára az Ételt az Életért Alapítvány a Népligetben, a Planetárium épülete előtt. Egyre többen állnak sorban az ételért, ez így volt szombat és vasárnap is. Az érkezők meleg ebédet, friss pékárut, forró teát, indiai édességet, gyümölcsöket és egy közel 20 összetevőből álló élelmiszer ajándékcsomagot vihetnek haza.
Idén is megszervezte az Ételt az Életért Alapítvány a rászorulók számára az ételosztást. Egyre többen állnak sorba, gyorsan elfogynak a karszalagok is, a rászorulók pedig meleg ebédet, friss pékárut, forró teát, indiai édességet, gyümölcsöket és egy közel 20 összetevőből álló élelmiszer ajándékcsomagot vihetnek haza.
A szervezők tapasztalata szerint a válság hatása érezhető az ételosztáson, a rendszeres évközbeni alkalmakhoz képest rengeteg új arc van, akikről kívülről talán nem is látszik, hogy rászorulók, és feltűnően sok a gyerek. Az aznapra szánt 1 000 adag melegétel rendkívül gyorsan elfogyott, tehát legalább ennyien vettek részt a 24-i eseményen, de 26-ára várják a legtöbb embert.
A főzési alapanyagok közül van, ami 100 százalékos áremelkedésen ment keresztül az utóbbi pár hónapban
- írta a segélyszervezet sajtóközleményükben, akik ezen kívül csak az ételszállításhoz szükséges üzemanyagra 5 millió forinttal többet kényszerülnek elkölteni, mint a korábbi években. Az érkezők meleg ebédet, friss pékárut, forró teát, indiai édességet, gyümölcsöket és egy közel 20 összetevőből álló élelmiszer ajándékcsomagot vihetnek haza. A hatósági áras élelmiszerek helyett más, hasznos főzési alapanyagok kerülnek majd a segélycsomagba, mint pl. sárgaborsó, rizs, tartós tej, konzervek, valamint csokoládé és csemegék.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A karácsonyi ételosztás első napján December 25-én gyorsan elfogyott az 1000 karszalag, de 26-án folytatják az akciót.
A karácsonyi időszak alatt mintegy 2 000 adag bablevessel, székelykáposztával és lencsével készülnek a rászorulóknak az ünnepi hétvégére. A vasárnapi nap során is ezer karszalagot tudtak szét osztani, az emberek pedig már kora reggel óta várták a karszalagokat - emelték ki az Alapítvány Facebook oldalán.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


