Szeptemberben ismét lehetőségük nyílik a 7. évfolyamos lányok és fiúk szüleinek arra, hogy igényeljék gyermekük számára a térítésmentes HPV elleni védőoltást.
A koronavírus omikron variánsa elleni alacsony hatásfok állhat a mögött, amiért a Pfizer késlelteti az 5 év alatti gyermekek számára kifejlesztett Covid-19 elleni vakcina engedélyezését.
Az amerikai egészségügyi hatóságok elhalasztották az 5 év alatti gyermekek számára kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyag felülvizsgálatát, mert a két dózisos adagolás nem működött megfelelően az omikron variáns ellen – jelentette pénteken a Wall Street Journal.
Az amerikai Élelmiszer-és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) szerint további adatokra van szükség a vakcinával kapcsolatban, ezért legalább két hónappal elhalasztották a 6 hónapos és 4 éves kor közötti gyermekek számára kifejlesztett vakcina engedélyezését, írta a Reuters.
A korai adatok alapján a vakcina a delta variáns ellen hatásos volt a tesztelési fázisban, ugyanakkor az omikron elterjedése után a beoltott gyermek közül többen is megfertőződtek a koronavírussal – áll a jelentésben.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







