A gyerekvállalás után nemcsak a munkából kieső idő jelent hátrányt: a visszatérő anyák bére is alacsonyabb.
A harmadik Pfizer-oltás a két oltáshoz képest 93 százalékkal csökkentette a kórházba kerülés, 92 százalékkal a súlyos megbetegedés és 81 százalékkal a halálozás kockázatát.
Egy vizsgálatba összesen 1 158 269 főt vontak be, ők legalább 5 hónappal a második oltás után kapták meg a harmadik Pfizer-vakcinájukat. Az eredményeket demográfiailag (földrajzilag és klinikai állapotukban) hasonló, de csak két oltásban részesült emberek csoportjával vetették össze - számol be a Telex.
A harmadik oltás nagyon jelentős védelmet nyújt az 5 hónappal korábban felvett második oltáshoz képest a súlyos kimenetelek és a halálozások kockázatának csökkentésében – írja Facebook-oldalán Dobson Szabolcs gyógyszerész, gyógyszer-engedélyezési szakértő az új kutatás eredményeire hivatkozva.
Magyarországon július végétől elérhető a harmadik oltás bárkinek, akinél legalább négy hónap telt el az alapimmunizálás óta.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







