Törökország mára a plasztikai sebészeti turizmus egyik globális központjává vált.
A Pénzcentrum megszerezte a Datahouse gyorsjelentését, amelyből kiderült, hogy májusban is csak pislákolt a magyar autópiac, majdnem 55 százalékkal kevesebb kocsi állt forgalomba az ötödik hónapban, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor még nem látni, hogy a korlátozások feloldása miképpen hatott az üzletágra.
Májusban is csak vergődött a magyar autópiac - derült ki a Datahouse, egyelőre csak a partnereinek kiküldött gyorsjelentéséből, amelyet a Pénzcentrum szerzett meg. A statisztikák szerint a májusi forgalomba helyzések nem sokkal haladták meg az áprilisi adatokat, egészen pontosan 302 gépkocsival többet helyeztek forgalomba a múlt hónapban az előző havinál. Ahogyan a lenti csárton is látható, a járvány brutális mélyütést vitt be a hazai forgalomba helyezéseknek, tavaly májushoz képest a személygépkocsiknál 54,5 százalékos a visszaesés.
A visszaesés már az éves adatokban is elég szembeötlő: idén az első öt hónapban 45 315 gépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, ezzel szemben 2019. hasonló időszakában ez 60 973 darab volt, ami majdnem 26 százalékos csökkenést jelent. 2018-hoz képest is 20 százalékos a visszaesés ebben a tekintetben.
Érdemes a helyén kezelni a statisztikákat
A múlt havi bezuhanás kapcsán a Pénzcentrum megkereste Gablini Gábort, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnökét, aki akkor kérdésünkre egy kicsit tisztába tette, hogy miképpen kell értelmezni a Datahouse adatait, mert azok nem feltétlen a valós piaci helyzetet tükrözik:
- mondta az elnök, aki szerint ugyanakkor a szövetség is nehézségeket tapasztalt a járvány miatt. A tényleges értékesítési statisztikákat a GÉMOSZ folyamatosan kapja a kereskedőktől, és az áprilisi adatokban pontosan visszaköszönt, hogy március végétől igen korlátozottan mehettek be az autószalonokba a vevők.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Év végéig kedvezményes THM-el vehetsz fel autóhitelt: nézz szét az ajánlatok között!
Egy hónap múlva okosabbak leszünk
Májusban már tovább enyhítettek a járvány miatti korlátozásokon, aki autót akart venni, az előtt már tényleg szinte minden akadály elhárult. Ugyanakkor a vásárlásokra a Datahouse nem tér ki, csak a forgalomba helyezett járművekre, a májusi megrendelések egy része pedig vélhetően júniusban - vagy később - kerül majd átadásra.
Úgyhogy teljesen csak a későbbi Datahouse-összegzésekből tudhatjuk meg, hogy mennyire élénkítette fel a piacot a korlátozások feloldása. Emellé indult még el az új villanyautó-támogatás is, amely szintén lökést adhat az autóvásárlóknak.
Milliónyi magyar retteg ettől a vizsgálattól: pedig két tankolás árából elkerülhető lenne a tragédia
A Hetifókuszban ezen a héten az egészségmegőrzés, a rendszeres szűrővizsgálatok és a magyarok szűrési szokásainak témáját járjuk körül.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








