A MABISZ elnöke szerint a biztosítási díjak növekedése elkerülhetetlen, melyben a digitalizáció és az adóváltozások is szerepet játszanak.
Az új koronavírus okozta Covid-19 betegség súlyos esetei léphetnek fel azon 75 évnél idősebb, kettes típusú diabéteszben szenvedők esetében, akiknek cukorbetegségük súlyos szövődményekkel párosul.
Tíz ilyen koronavírussal fertőzött cukorbetegből egy meghal a kórházba kerülése után hét hapon belül - mutatták ki kutatók a Diabetologia című orvostudományi folyóiratban pénteken megjelent tanulmányukban több mint 1300 beteg esetét elemezve, akiket március 10. és március 31. között ápoltak 53 francia kórházban.
"A diabéteszkomplikációk és az idősebb életkor növeli az elhalálozás kockázatát. A magas testtömeg-index (BMI) párosul mind a lélegezőgép használatának szükségességével, mind az elhalálozás kockázatának növekedésével" - írták.
Az orvosok a betegek felénél találtak mikrovaszkuláris szövődményeket - amelyek a szemet, a vesét és az idegeket érinti. A betegek több mint 40 százalékánál találtak olyan problémákat, amelyek a szívben, az agyban és a lábakban lévő nagyobb artériákhoz köthetők.
A kutatók kimutatták, hogy a 75 éven felüliek esetében 14-szeres volt a halálozás kockázata az 55 évesekhez képest. A kórházi kezelés hetedik napján a betegek ötödét kellett intubálni lélegeztő gépen, egytizedük pedig meghalt. A betegek negyedét engedhették viszont haza a hetedik napon.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A tanulmány megerősítette, hogy a vércukorszintet módosító inzulin és más kezelések nem jelentenek kockázati tényezőt a súlyos Covid-19 esetekre, és a cukorbetegeknek folytatniuk kell alkalmazásukat.
A világban 5 millió 810 ezer 331-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 360 332, a gyógyultaké pedig 2 millió 416 ezer 528-ra emelkedett a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli összesítése szerint. A fertőzés 188 országban van jelen.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







