Már mind a 241 ezer távfűtéses budapesti lakásban elindult a fűtés, és a FŐTÁV további 7 ezer közületi, vállalati és intézményi fogyasztójánál is üzemel a...
Május 29-től új szakaszába lép a budapesti koronavírus-járvány elleni védekezés, ezért a Magyar Közlönyben megjelentek szerint még több szabadságot a magyar főváros.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint pénteken új szakaszba lépnek a fővárosi védelmi intézkedések. Ezek alapján:
- Budapesten május 29-től a vendéglátóhelyek belső, zárt részében lehet tartózkodni, az ott dolgozók a vendégek által látogatható területen kötelesek a szájat és az orrot eltakaró eszközt viselni, és a védelmi intézkedésekről szóló rendelet szerinti védőtávolság betartása kötelező;
- A szabadtéri játszóterek újra megnyithatnak;
- A szálláshelyek újra fogadhatnak vendégeket, de a szálláshelyen üzemeltetett vendéglátó helyiségekre a vendéglátó üzletekre vonatkozó szabályok irányadóak.
Fontos még azt is kiemelni, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a rendelet értelmében felhatalmazást kapott arra, hogy a vendéglátóhelyek közterület-használatát elősegítse. Mindezt teheti úgy is, hogy akár a rendelkezésre bocsátott közterületek méretét megnöveli.
Működik a legális patikatrükk: így veszik töredékáron a méregdrága gyógyszereket az élelmes magyarok
Számos ismert gyógyszernek létezik azonos hatóanyagú, kevésbé ismert alternatívája, amelyek között jelentős árkülönbségek lehetnek.
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







