Jövő télen közvetlen repülőjárat indul Budapestről a thaiföldi Phuket szigetére, így az utazóknak nem kell átszállással bajlódniuk.
Az üzletek fele tudott csak kinyitni a főváros bevásárlóutcáiban: sokan nem tudtak azonnal reagálni a korlátozások feloldására, mások úgy látták, hogy a nyitással csak a meglévő veszteségeiket növelnék. Kevés vendéggel, 20-30 százalékos bevétellel zajlott a kijárási korlátozások utáni első hét, bértámogatásra, áfacsökkentésre és vissza nem térítendő támogatásokra volna szükség a túléléshez.
Felmérték a korlátozások feloldása utáni első hét eredményeit a Bevásárlóutca menedzsment (BUM) érdekképviseletéhez tartozó 11 tematikus utcában. A nonprofit szervezethez több, mint 200 üzlet, többek között a Ráday utcában, a Bartók Béla úton és a Liszt Ferenc téren található vendéglátóegységek tartoznak, ezek 46 százaléka (91) zárva maradt a fővárosi korlátozások feloldása után. A legtöbb üzlet a Fashion Streeten (Deák Ferenc utca) és a Király utcában nyitott ki. A Haris köz, a Mikszáth tér és környéke, valamint a Pozsonyi út üzletei között van a legtöbb zárva tartó vállalkozó.
- mondta el Antal Attila, a BUM igazgatója.
A nyitva tartó vállalkozások többsége lappangó forgalomról számolt be, az előző év azonos időszakához képest a bevétel 20-30 százalékos. A válság előtt népszerű reggeliztetéssel sokan teljesen felhagytak ebben az időszakban, de a home office miatt az ebéd sem termeli meg a szokásos forgalmat. A legtöbben a vacsora időszakában látogattak a tematikus utcák éttermeibe, de a megszokottnál sokkal kevesebb volt az érdeklődés ebben az időszakban is.
A bevásárlóutcák vállalkozói szerint támogatás nélkül nem fogják túlélni ezt az időszakot, hiszen hiába lehetnek nyitva, ha a kereslet radikálisan visszaesett, és szinte alig vannak vevők. Könnyen elérhető, egyszerű adminisztrációval járó bértámogatást, újrakezdő hitelt vagy vissza nem térítendő támogatást javasolnak, illetve a vendéglátósok működését segítő megoldásokat, mint a házhoz szállított ételek csökkentett 5 százalékos ÁFA bevezetését.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A programban lévő tematikus utcák üzleteinek állapota a kijárási korlátozás enyhítése után (május 18. és május 24. között)
- Bartók Béla Boulevard, Bartók Béla út: 25 üzletből 15 nyitva
- FalkArt Fórum, Falk Miksa utca: 34 üzletből 22 nyitva van
- Fashion Street, Deák Ferenc utca: 17 üzletből 15 nyitva van
- Királyutca-Designutca Klaszter, Király utca: 14 üzletből 10 nyitva van
- KultUnio Klaszter, KultUnio negyed (VI. és VII. kerület): 52 üzletből 20 nyitva van
- Broadway Egyesület, Liszt Ferenc tér: 9 üzletből 6 nyitva van
- Palota Piknik Egyesület, Mikszáth tér és Krúdy Gyula utca: 5 üzletből 2 nyitva van
- Pozsonyi Piknik Egyesület, Pozsonyi út és környéke: 9 üzletből 5 nyitva van
- Ráday Soho Egyesület, Ráday utca: 31 üzletből 14 nyitva van
- Haris Bazár Klaszter, Haris köz: 5 üzletből 1 nyitva van
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







