A 2022-ben újjáépült erdei szálláshely egész évben nyitva tart, és akár 40 vendéget is fogadhat.
Komoly bajban vannak az autósiskolák és a gépjárművezető szakoktatók. Továbbra is fizetniük kell az adókat és a járulékokat, bevételük viszont nincs, mert a vizsgáztatás szünetel. Tartalékaik jellemzően néhány hónapra elegendőek.
- mondta az ATV-nek egy autósoktató. Nem egyedüli eset az övé: rengetek oktató és autósiskola is komoly bajba került, mivel a járvány miatt a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont március 19-től felfüggesztette a járművezetők vizsgáit.
A diákok ráadásul nem csak a bizonytalan vizsgaidőpontok vagy a fertőzésveszély miatt kénytelenek félbe hagyni a tanulást. Dekmár Tamás, a Dekmár Autósiskola tulajdonosa elmondta: mivel március 28-tól kijárási korlátozás van, csak az mehet ki az utcára, aki dolgozni vagy bevásárolni megy. Az oktató ugyan dolgozni menne, de a tanuló nem munkával töltené az idejét, tehát ő nem jöhetne el vezetni.
Nem csak a vállalkozás de az oktatójármű utáni járulékokat is be kell fizetniük. A Szakoktatók Országos Érdekképviseleti Egyesülete levélben fordult a kormányhoz, amiben azt kérik, hogy a kedvezményeket terjesszék ki a járművezető-képzésre is.
- mondta a csatornának Huszti László elnök. Az érdekvédelmi egyesület elnöke szerint sem az oktatók, sem az iskolák többségének nincs akkora tartaléka, ami 1-2 hónapnál tovább elegendő lenne.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







