Egyre kevesebben terveznek ingatlant vásárolni Magyarországon, miközben az eladási szándék lényegében változatlan maradt.
Reagálnak a kerületek a vészhelyzetre, több helyen a játszótereket is lezárják.
A koronavírus-veszély miatt a budapesti kerületekben szinte mindenhol elrendelték az óvodák és bölcsődék bezárását, van, ahol már hétfőtől, és van, ahol hétfőn és kedden még biztosítják a működést, hogy a szülők fel tudjanak készülni a helyzetre, ám ezek az önkormányzatok is azt kérik, hogy aki meg tudja oldani, az inkább már ne vigye be gyereket. Vasárnap délelőtt egyedül a kőbányai önkormányzat fogalmazott úgy a honlapján, hogy egyelőre még vizsgálják az óvodák zárva tartásának feltételeit - összegzi a 24.hu.
Több önkormányzat egyéb óvintézkedéseket is tesz: az I. kerületben átmenetei időre bezárnak a játszóterek, valamint a kiállítóterek és a művészeti szalonok, a Művelődési Ház és a Czakó utcai Sportcentrum.
A játszóterek és a sportpályák határozatlan idejű lezárásáról döntött a terézvárosi önkormányzat is. A Podmaniczky úti kutyafuttató nyitva marad, de azt kérik, csökkentsék az ott töltött időt a lehető legrövidebbre, és kerüljék a csoportos beszélgetéseket. Bezárt és bizonytalan ideig nem fogad ügyfeleket a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. parkolási ügyekkel és bérlemény ellenőrzéssel foglalkozó ügyfélszolgálata.
Erzsébetvárosban és Pesterzsébet felfüggesztették a személyes ügyfélfogadást a polgármesteri hivatalban, több kerület pedig azt kéri, hogy csak sürgős esetben keressék fel az ügyfelek a hivatalt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A II. kerületben kitolták a helyi adók (gépjárműadó, kommunális adó, építményadó) befizetéseinek határidejét április 15-ig, nem számítanak fel késedelmi pótlékot, azt kérik, senki ne menjen postára sárga csekket feladni. Kispesten március 31. hosszabbították meg a gépjárműadó befizetésének határidejét.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







