Néhány év alatt tömegesen elterjedtek az elektromos rollerek a magyar városokban, a növekvő népszerűséggel azonban a balesetek és a károkozások száma is emelkedik.
Magyarországon továbbra sincs az új koronavírussal fertőződött személy. Ennek ellenére most az országos tisztifőorvos járványügyi vizsgálatot rendelt el. Ennek az oka, hogy Csehországban vélhetően két új koronavírussal fertőzött diáklányt is találtak, akik korábban két napot töltöttek Budapesten.
- mondta el a március harmadiki sajtótájékoztatóján Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központ vezetője. Ugyanakkor biztosan találtak Csehországban egy koronavírussal fertőzött amerikai diáklányt, illetve egy potenciálisan fertőződött ecuadori diáklányt, akik mindketten 2 napot töltöttek korábban Budapesten.
Emiatt Müller Cecília, országos tiszti főorvos járványügyi vizsgálatot rendelt el, melynek a célja, hogy a lehető legpontosabban feltérképezzék azt, hogy a két lány pontosan hol járt Budapesten. Továbbá, ami a legnagyobb kérdés a szakember szerint, hogy a lányok bármelyike mutatott-e tünetet ittléte alatt vagy sem.
Ez azért fontos, mert ha már csak Csehországban voltak tüneteik, akkor nagyon kicsi az esélye annak, hogy itthon is fertőztek. De ahhoz, hogy ezt biztosan lehessen tudni, előbb egy nagyon körültekintő, mindenre kiterjedő vizsgálatot kell tartaniuk.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







