Rengeteg gyermek van veszélyben: sokan az 5 éves kort sem élik meg

Rengeteg gyermek van veszélyben: sokan az 5 éves kort sem élik meg

2018. június 6. 13:30

Egy nemzetközi tanulmány szerint, több mint egy milliárd gyermek szenved világszerte valamilyen konfliktustól, szegénységtől vagy hátrányos megkülönböztetéstől. A magyarok az összesített lista első felében helyezkednek el, és a jelentésből kiderül, hogy a fejlett országok közül Magyarországon az egyik legnagyobb a szakadék a legjobban és legrosszabbul teljesítő diákok között.

1,2 milliárd gyereket fenyeget világszerte valamilyen konfliktus, szegénység vagy hátrányos megkülönböztetés. Ráadásul sokan ezek közül nem csak egyet kénytelenek átélni, sőt, 153 millióan mindhárom fenyegetéssel szembesülnek egyszerre - írja a 24.hu a Save The Children nemzetközi segélyszervezet jelentésére hivatkozva.

A 175 vizsgált ország természetesen nem egyenlő mértékben érintett, legkevésbé a szingapúri, a szlovén és a norvég gyerekek vannak kitéve az említett fenyegetéseknek. A lista utolsó helyeit afrikai országok foglalják el: a leginkább kilátástalan helyzetben a Közép-afrikai Köztársaság, Mali és Niger területén élő gyerekek vannak, míg Magyarország a lista 32. helyén áll.

A jelentés kitér arra, is hogy statisztikák szerint minden nap több mint 15 ezer gyerek hal meg az ötödik születésnapja előtt, ráadásul a halál oka legtöbbször megelőzhető vagy kezelhető lenne. A 15 ezer gyerek egyre nagyobb hányada pedig olyan csecsemő, aki még az egy hónapos kort sem élte meg.

A Save The Children beszámolójában egyébként egyetlen alkalommal említik Magyarországot, mégpedig abban a tekintetben, hogy a fejlett országok közül Franciaországban, Magyarországon és Luxemburgban a legnagyobb a szakadék a legjobban és legrosszabbul teljesítő diákok között. Egyéb adatokból ugyanakkor kiolvasható az, hogy míg Magyarországon ezer terhességből 17,7, addig Szlovéniában például csak 3,6 esik kiskorú lányokra. Az iskolából kimaradó gyerekek száma is jóval alacsonyabb a szlovéneknél, mint hazánkban: míg náluk 2,1 százalék, nálunk 6,5.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen egyszerűen keresheted rommá magad egy webshoppal: a profik így csinálják!

Az uniós tagállamok közül a második legnagyobb mértékben nőtt az internetet vásárlásra is használók aránya Magyarországon az elmúlt öt évben.

Érik a forradalom a magyar iskolákban: lépni kell, különben nincs jövője a gyerekeknek

Hova kerül a magyarok elektronikus hulladéka, milyen szemléletváltásra lenne szükség, és legfőképpen hogyan készül kincs a szemétből- erről kérdeztük a RoboKalandot.

Különleges kávék jelentek meg itthon: az elit már csak ezt issza, ez bennük az extra

Az otthoni kávézásnak is egyre inkább szeretjük megadni a módját, akár egy drágább kávégépről van szó, akár kávékülönlegességről.

Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 27. péntek
Hella
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?