13 °C Budapest

Támadnak a fertőző kullancsok: százezret is elkölthetsz a védelemre

2017. március 12. 07:03

Az enyhe időjárás beköszöntével a kullancsok is tömegesen megjelennek. A népszerű szabadidős tevékenységek és a klímaváltozás miatt pedig egyre több embert betegíthetnek meg a vérszívók. A jó időben sokan indulhatnak kirándulni, ezért ma megmutatjuk, hogyan lehet védekezni a kullancsok ellen, és mennyibe kerül a teljes védelem.

Kora tavasztól egészen késő őszig találkozhatunk kullancsokkal, a számukra kedvező életfeltételeket biztosító helyeken. Vagyis erdőkben, városi parkokban, játszótereken, hobbikertekben, és akár sportpályákon is. Ráadásul vannak olyan területek, ahol a kifejlett kullancsoknak akár a

20 százaléka fertőzött

a Lyme-kór - baktériumával, amely ellen nincsen védőoltás. Ez a betegség akár évekig lappanghat, és az egész szervezetet képes megtámadni. De vannak olyan kullancsok is, amelyek az agyhártya és agyvelőgyulladás vírusát terjesztik.

A hirtelen beköszöntött enyhe tavaszi idő a kullancsoknak is kedvez, amelyek Európa egyre nagyobb részét hódítják meg. A WHO 2011-ben kiadott átfogó jelentése szerint a kullancs által okozott vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladásos megbetegedések gyakoribbá válása mögött egyrészt a klímaváltozás, másrészt a kültéri szabadidős tevékenységek népszerűsége áll.

Magyarországon az előzetes adatok szerint 2016 évben 1319 Lyme-kór és 19 kullancsencephalitis megbetegedést jelentettek

- tudta meg a Pénzcentrum a ÁNTSZ kommunikációs osztályától.

Ahogyan a fenti ábrán is látszik, Magyarországon a 2014-es visszaesés után 2015-ben magasabb volt a bejelentett Lyme-kóros esetek száma. Míg a kullancs okozta vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladások száma az adatok alapján csökkent az utóbbi években.

Sok fertőzésre soha nem derül fény

- hívta fel a figyelmet dr. Farkas Viktor gyermekneurológus, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika Gyermekneurológiai és EEG Részlegének osztályvezető főorvosa a Füvészkertben megtartott sajtótájékoztatón.

Ennek többek között az lehet az oka, hogy csak minden harmadik fertőzés jár kifejezett klinikai tünetekkel, az érintettek mintegy 30 százaléka nem veszi észre a kullancscsípést és így nem fordul orvoshoz.

A vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás, a kullancs-encephalitis az esetek közel egyharmadában súlyos lefolyású és sok esetben komoly maradványtünetekkel gyógyuló betegség, amire nincs célzott terápia, az egyetlen hatékony védekezési mód ellene a védőoltás.

A kórházból távozott betegek harmada-fele kénytelen pl. iskolát váltani, korábbi munkahelyét feladni, akár fizikai, akár szellemi teljesítőképességének csökkenése miatt.

- írja doktori értekezésében Lakos András.

Hogyan védekezhetünk a kullancsok ellen?

  • Ha túrázni megyünk, akkor használjunk kullancsriasztó szereket, amit a bőrünkre, ruhánkra fújhatunk. Kövessük pontosan a szerekre írt használati útmutatót
  • A séta során érdemes világos színű ruházatot viselnünk, mert azon könnyebben észrevehetjük a kullancsot.
  • Ha már bennünk van a kullancs, akkor gondoskodjunk a mihamarabbi eltávolításáról (hazaérve mindenképpen tartsunk kullancsvizitet)
    Kivétel után a sebet langyos, szappanos vízzel öblítsük le
  • A haszonállatok teje is fertőző lehet, ezért fogyasztás előtt a nyers termékeket mindig forraljuk fel
  • Lehetőleg kerüljük a kullancsokban gazdag sűrű aljnövényzetet - olvasható az ÁNTSZ ajánlásában
Hogyan szedjük ki a kullancsot?

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kullancs eltávolításához legalkalmasabb egy vékony hegyű csipesz, amellyel a kullancsot a bőrhöz minél közelebb foghatjuk meg anélkül, hogy az utótestét összenyomnánk. A megragadott kullancsot határozott mozdulattal húzzuk ki a bőrből.

Mennyibe kerül a védekezés?

Bár a Lyme kort nem lehet megelőzni, de az agyvelő és az agyhártyagyulladás ellen van védőoltás. Magyarországon jelenleg kétféle oltóanyagot forgalmaznak, mindkettőnek van gyermek és serdülő-felnőtt változata is.

Az alapimmunizálás három adag oltással történik, az első oltást követő 1-3 hónap múlva kell felvenni a másodikat, majd oltóanyagtól függően újabb 5-12 hónap, illetve 9-12 hónap elteltével a harmadik részoltást. A megfelelő védelem érdekében a teljes alapimmunizálási sort be kell adni, önmagában egy oltás nem elegendő

- mondta el Dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

Az agyvelő és az agyhártyagyulladás elleni védőoltásra nem járt tb-támogatás. Az oltóanyagok a gyógyszertárakban 6 500 - 9 200 forint közötti áron kaphatóak.

Az oltást egyébként azoknak érdemes kérnie, akik rendszeresen vagy állandóan olyan környezetben tartózkodnak, ahol a kullancsok ártalmának ki vannak téve.

Mivel az alapimmunizáláshoz 3 vakcina kell, ezért egy 4 fős család könnyen elkölthet a védőoltásokra akár 110 ezer forintot.

Persze a kiadásokat tovább növelheti, ha az orvos esetleg pénzt kér a beadatásért. A szakemberek azt tanácsolják, hogy a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás elleni oltásokat (ez első két adagot mindenképpen) még a fertőzésveszély-mentes időszakban kell beadatni, vagyis az oltási sort célszerű minél hamarabb elkezdeni.

A hosszantartó védettség kialakulásához azonban 60 éves korig az első emlékeztető oltást a 3. adag után 3 éven belül be kell adni, a következőket 3-5 évente, míg 60 év felett ismét 3 évente.

Azon munkavállalók, akiknél a munkavégzés alkalmával a kullancsencephalitis vírussal történő fertőződés (kullancscsípés) nem zárható ki (pl. erdészek), a munkáltatójukhoz fordulhatnak a védőoltás megszerzése érdekében.

- tette hozzá az ÁNTSZ.

A védőoltás nem a kullancscsípést, hanem a csípés következtében kialakuló vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást előzi meg. Így ha nem szeretnénk, hogy megcsípjenek bennünket a kullancsok, további védelemre van szükségünk:

  • Az egyik legismertebb termék a kullancsriasztó spray, ami a gyógyszertárakban, drogériákban, és szupermarketekben is kapható. Akár már 800 forint körül beszerezhetjük, az átlagára 1 000 - 1 500 forint, míg a drágább kategória 2 - 3 ezer forint között mozog.
  • Vehetünk kullancs elleni ultrahangos készüléket is, körülbelül 5-6 ezer forintért. A kis készülék ultrahangot bocsát ki, ami elriasztja, és 3 méteres körzetben távol tartja a kullancsokat.
  • Érdemes a házi kedvencekre is gondolni, hiszen az állatok szívesen bóklásznak erdősebb, bokrosabb helyeken. Egy kullancsnyakörv körülbelül 800 - 1000 forint, egy kullancs-és bolhariasztó spray 1000- 1500 forint, egy kullancskiszedő kanál 500 - 1000 forint körül van.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem