Elképesztő összegekért cserélnek gazdát most az ingatlanok ebben a vármegyében: mi történhetett?
Vas megyében 10 millió forinttal többet költöttek átlagosan a vásárlók ingatlanra, mint a pandémia sújtotta 2020-as évben.
Vas megyében 10 millió forinttal többet költöttek átlagosan a vásárlók ingatlanra, mint a pandémia sújtotta 2020-as évben.
Sokan költöznek Vas megyébe: a munkalehetőségek mellett szintén vonzó Ausztria és Szlovénia közelsége.
Rengeteg külföldi cég telepedett meg itt, emiatt is van, hogy Vas az egy főre jutó GDP-ben a megyék között jellemzően az élmezőnyben szerepel.
84 ezren költöztek el a fővárosból, több ezren pedig külső kerületire cserélték a belvárosi lakóhelyüket.
Erdélyi Alíz, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) főtitkára válaszolt a HelloVidék kérdéseire, illetve adott néhány tanácsot, receptötletet, hogy miként gondoskodhatunk egyszerűen a vas megfelelő beviteléről a hétköznapokban.
A HelloVidék összegyűjtött 10 kihagyhatatlan helyet, amit mindenképp látnod kell Vas megyében!
Új szakaszokkal bővült Vas megye kerékpárút-hálózata: Tanakajd, Vasszécseny és Csempeszkopács településeket összekötő kerékpárút épült 300 millió forint európai uniós támogatással.