Tovább dúl a háború a TikTok-ért az USA-ban: meglepő vásárló jelentkezett be a kínai gigacégért
A TikTok megvásárlásáért folyó versenybe újabb szereplők csatlakoztak be.
A TikTok megvásárlásáért folyó versenybe újabb szereplők csatlakoztak be.
Egy piacon rendőri segítséget kellett kérniük a mentőknek, mert többen átléptek a betegen, belerúgtak az életmentők felszerelésébe.
A kiskereskedelmet érintő volumencsökkenés a virslipiacra is hatással volt, de csak minimális mértékben.
Az Alza cég december 24-én is szállít a boxokba, a nem megfelelő ajándékok pedig január 31-ig cserélhetőek utalványra.
Az utolsó negyedévben még az eddigieknél is nagyobb bővülés várható az elektronikus fizetések terén.
Az inflációtól való félelem még mindig az egyik legnagyobb kihívás az európai kiskereskedelemben.
December 24-én a Penny üzletei nyitva tartanak, és országszerte 12 óráig várják a vásárlókat.
A pályázatra olyan szervezetek jelentkezhettek, melyekhez eljutott a skandináv cég felkérése.
Jobb, ha felkészülnek a vásárlók, hogy a webshopok és csomagküldők év végi túlterheltsége ugyanis azt eredményezheti, hogy megnyúlnak a szállítási idők, akadoznak a szolgáltatások.
Hamarosan újranyitja üzletét a H&M az Árkád bevásárlóközpontban Budapesten.
A Lidl Magyarország tavalyi kezdeményezését folytatva ezúttal sem nyitja ki üzleteit december 24-én.
A GVH újabb tájékoztató videóval segíti a tudatos vásárlást a Black Friday időszakában.
Bár a Black Friday már nem olyan vonzó a vásárlók számára, mint régebben, az idei forgalom így is elérheti a 150-160 milliárd forintot.
Az emberek túlnyomó többsége nagyáruházakban vásárol, ami miatt a kistermelők sokszor kiszorulnak a piacról.
2024-ben jelentősen megnőtt az áruhitelek iránti kereslet Magyarországon - az idei év első nyolc hónapjában jelentős emelkedést mutatott az újonnan kihelyezett összeg.
A jubileum alkalmából jelentősen megújulnak az Auchan Bizalomprogramjának feltételei.
A DHL Express ma jelentette be éves ármódosítását, mely 2025. január 1-jétől lép életbe. Magyarországon az árnövekedés átlagos mértéke 9,9%.
Jelenlegi állapotában az uniós energiacímke rendszer csak akkor használható igazán jól, ha a vásárló extra mértékben tudatos.
Egy 42, egy 41 és egy 31 éves helyi lakost sebesülésekkel szállítottak a mentők a helyi kórház intenzív osztályára.
A Soroksári úti Tescóban hetente új akciós ajánlatokkal várják a vásárlókat, a kiárusítás állandó jelleggel üzemel majd.