Indul a soproni VOLT Fesztivál: nézőrekordot várnak
A szervezők nézőrekordot várnak, a város önkormányzata pedig már arról beszél, hol lehet a rendezvény új helyszíne, 4-5 év múlva.
A szervezők nézőrekordot várnak, a város önkormányzata pedig már arról beszél, hol lehet a rendezvény új helyszíne, 4-5 év múlva.
Olvasók ezrei szavazták meg kedvencüknek a Balatont és Horvátországot.
Három százalékkal olcsóbban vásárolhatunk online, bankkártyával vagy mobillal menetjegyet.
A magyarországi Sziget Kulturális Szervezőiroda és az ukrán főváros vezetője szerdán Kijevben szándéknyilatkozatot írt alá, amely szerint 2014-ben az ukrán fővárosban is rendeznek a Sziget példájára nagy szabású zenei fesztivált.
A főpolgármester szerdán egyeztet hivatalában arról, hogy a négyes metró kelenföldi állomásán hol épüljön az ideiglenes földfelszíni kijárat. Tarlós István az InfoRádiónak elmondta: magához vonja a négyes metró építésének felügyeletét.
Még tágabb lesz a második félév elejétől a Széchenyi Pihenőkártyával igénybe vehető szolgáltatások köre, és egyszerűsödik a használata is. Már nem csupán a fesztiválbelépőt vásárolhatjuk meg vele, hanem a szálláshelyünk összes, helyben igénybe vehető szolgáltatását is így fizethetjük.
Egyes meteorológiai előrejelzések szerint az idei nyár hűvös és csapadékos lesz, így az anyagi nehézségek mellett talán ezzel is összefügg, hogy kevesebb, mint minden második magyar család tervez csak az idén nyaralást - derül ki egy friss kutatásból.
Neked a Balaton a Riviéra? A Gellért-hegy a Himalája?
Karbantartási munkák miatt hétfőn egész nap nem szállít utasokat a Libegő Budapesten.
Még az engedélyezési eljáráson sem jutott túl a 4-es metró egyik legfontosabb felszíni projektje, a kelenföldi csomópont. A késés egy-két éves is lehet - írja a Népszabadság.
Az idei strandszezonban csaknem kétszeresére emelik a rendőrök számát a balatoni egységek, hozzájuk még a készenléti rendőrség is csatlakozik.
Több tucat helyen fürdőzhetünk ingyenesen a magyar tengerben.
Májusban a szállodák foglaltsági adatai és az árak is emelkedésnek indultak, az ötcsillagos szállodák esetében pedig a kihasználtság és az átlagár egyaránt 10 százalékkal nőtt.
Külföldi utazás alatt nagyobb mértékben számítunk a bankkártyánkra, mint a hétköznapokon.
A negyvenéves biztosítóberendezés cseréje miatt júniusban három hétvégi napon nem közlekednek az M2-es metrók a vonal teljes szakaszán - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön.
Elsősegély, tisztaság, biztonság: ezek a csúcsstrandok ismérvei a Balatonnál, Velencén, és a Fertőn is.
A nagykövetségek pontosan tudják, hol húzzák le a külföldieket Budapesten.
Elképesztő fejlődés tapasztalható a napelemes rendszereknél, amit mit sem bizonyít jobban, mint hogy a napenergia már a közeledési szegmensben is kezdi megmutatni képességeit. Az elektromos autókat töltő napelemes parkolók mellett nemrég egy tisztán napenergiát hasznosító hajó megkerülte a Földet, míg egy svájci kísérleti repülőgép napelemek által 36 órát képes a levegőben maradni. Habár az olajkorszak dominanciájának megdöntésére a következő egy-két évtizedben még nem lehet számítani, az elektromos közlekedés egyre látványosabban tör utat maga számára.
Remek, megfizethető éttermek, amiket egyetlen listára sem tartották érdemesnek.
Szombattól nyári menetrend szerint közlekednek a vonatok, ez elsősorban a több mint egymilliós, nyári, balatoni utasforgalmat hivatott megfelelő módon kiszolgálni. Csökkenő menetidő, KÉK HULLÁM, TEKERGŐ, KATICA, JUBILEUMI vonat, Aranyhíd Expressz, Ezüstpart Expressz, Bagolyvonat, Balaton Mix, Balatonfenyvesi kisvasút és kerékpáros túrajegy; az idei nyár vasúti közlekedése kapcsán ezekre lesz érdemes figyelni az utazóknak.