Fillérekért pihenhetsz pár napot a családdal: mutatjuk, hol érdemes ősszel szállást foglalni
A hazai turizmus fő mozgatórugója ősszel az idei utolsó hosszú hétvége lehet, ami ráadásul négynapos lesz, hiszen mindenszentek, november 1-je keddre esik.
A hazai turizmus fő mozgatórugója ősszel az idei utolsó hosszú hétvége lehet, ami ráadásul négynapos lesz, hiszen mindenszentek, november 1-je keddre esik.
A Maléba tartó járat októberben hetente négyszer, kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap indul Abu-Dzabiba, novemberben heti hatszor, decembertől pedig naponta üzemel majd.
2022. augusztusban éves viszonylatban a belföldi vendégek száma 14, a vendégéjszakáké 17%-kal csökkent, a külföldi vendégek száma 71, a vendégéjszakáké 60%-kal emelkedett.
A kártyákra utalt összegek egy évig használhatóak fel - ezután egy egyszeri 15%-os díjat von le a kibocsátó bank, ha nem költik el azokat.
Szeptember közepe óta a legkevesebb késés 48 óra volt, de volt olyan nap, amikor 253 óra késést szedtek össze a járatok az országban.
Szinte nincsen már olyan magyar háztartás, amelyiket az egyre növekvő inflációs nyomás ne érintené súlyosan.
Az egyik utazási technológiai cégadatai alapján az idei nyáron a magyarok és a románok repültek a legtöbbet Londonba.
Nemzetközi tapasztalatain alapuló ajánlásaival segíti a TIER az e-rollerekre vonatkozó KRESZ-módosítás kidolgozását.
A lejáró diákigazolványokat október végéig kell érvényesíttetni - hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ.
Némelyek már most kényszerzárásra készülnek és több Balaton-környéki szállodánál arra lehet számítani, hogy november és március között szüneteltetik az üzemelésüket.
Aki ősszel szeretne utazni, annak érdemes átgondolni, hogy válthat a legolcsóbban valutát.
Holnap Autómentes Napot tartanak az országban, így egy jegy megvásárlásával korlátlanul lehet utazni akár az egész országban.
Ősszel sokan térnek vissza az irodákba, azonban a dráguló parkolás mellett ez óriási költséget róhat a munkavállalókra.
A légitársaságokat nem akadályozza semmilyen uniós szabály a különadó utasokra hárításában.
A havi 10-12 milliós energiaszámla most közel százmillió forint, így a kigazdálkodhatatlan kategóriába került - jelentette ki Flesch Tamás.
2022 II. negyedévében, a 11%-kal megnövekedett forgalom mellett 8,6%-kal több, 4057 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt. Az elmúlt három év azonos időszakára visszatekintve ez a legmagasabb esetszám.
Ismét jelentős mértékben emelkedett a bel- és külföldi kártyás vásárlások száma és értéke is.
Az idei „Autómentes nap” alkalmából 2022. szeptember 22-én nulla órától aznap éjfélig korlátlan számban utazhatnak az utasok vasúton 2. kocsiosztályon bizonyos jegyekkel.
Mit együnk, ha Erdélyben járunk? Mitől „csorba” a csorbaleves, milyen változatait ismerjük és hogyan készítsük el autentikus erdélyi módra? Mi a titkos hozzávaló?
Egy Lamborghini-vezetéssel jobb flexelni, mint egy Cartier órával? A megkérdezett fiatalok a tapasztalati luxusra vágynak inkább a személyes luxuscikkekkel szemben.