Őrült pénzeket költöttek SZÉP-kártyáról a magyarok: egyre több helyen fogadják el
Soha nem töltődtek még fel annyian és annyi helyen OTP SZÉP kártyával, mint tavaly.
Soha nem töltődtek még fel annyian és annyi helyen OTP SZÉP kártyával, mint tavaly.
Balatonozz télen is! Túrázás, kultúra, jégkorizás, kastély- és remetelak látogatás és még sok más izgalmas program, amit ilyenkor sem hagyhatsz ki a magyar tengernél!
A foglalkoztatottak száma 8 százalékkal csökkent az előző évhez képest 2020-ban.
Számos olyan impozáns történelmi jellegű építmény, vagyis kastély vagy várkastély található Magyarországon, amelyik manapság hotelként működik, és főúri kényelemmel, valamint exkluzív szolgáltatásokkal várja a kényeztetésre vágyó látogatókat.
Az év egészét nézve közel 10 millió vendég csaknem 29 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken, ami 20, illetve 25 százalékos növekedés 2020-hoz képest.
Odakint röpködnek a mínuszok, az ország délkeleti, északkeleti felében pedig fehér arcát mutatja a tél. Ilyenkor jólesik egy kis meleg kényeztetés, ami év elején feltölt energiával a többi hónapra is.
Az idei év a talpra állásról fog szólni a budapesti fürdőknél, az év végén már megindultak a turisták, remélik, hogy a lendület kitart.
A gyerekek korától függően tesztre vagy oltásra is szükség lehet, de nem kell lemondani a családi síelésről az osztrák Alpokban.
Kiderült, hogy a járvány előtti, 2019-es szilveszteri foglalási darabszámot 5 százalékkal haladják meg az idei foglalások. Mutatjuk a top 10 belföldi úti célt - a foglalási darabszámok eloszlása szerint - 2021 szilveszterén! Lesznek meglepetések!
Aggasztó, hogy az eddig stabil bevételt jelentő SZÉP-kártya költések a rendelet miatt csökkenhetnek, hiszen jövőre jópár hónapig élelmiszert is lehet venni a kártyákkal.
A Tokaj-Nyíregyháza turisztikai térség megkapó természeti szépségét ezeréves történelmi múlt, kulturális emlékek és szakrális zarándokhelyek teszik teljessé. Télen is rendkívüli programokkal és látnivalókkal hívogat a térség
Tömegek keresik most fel ezt a hazai régiót, rengetegen jönnek ide kikapcsolódni, kirándulni.
Az ilyenkor szokásos 80-90 százalékos telítettség helyett most 50-60 százalékon állnak a magyar szállodák. A last minute szállásfoglalási boomra még van esély.
Az új turisztikai térségként nevesített Mátra-Bükk két, a hegyvidéki jellegnek köszönhetően közös vonásokat is hordozó, de alapvetően eltérő kínálati elemeket tartalmazó, hagyományos turisztikai célterületet egyesít.
Budapest nincs fent az első száz legdrágább város listáján, Prága azonban igen. A legdrágább azonban Tel Aviv.
A dúvadak terítékéből a róka a legjelentősebb, az előző idényben 89 ezer példányt ejtettek el.
Néhány napig minden a fények körül forog a baranyai megyeszékhelyen. Pécs szó szerint fényekbe öltözik a Fényfesztivál idejére, amit a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. szervez.
A turizmus fejlődési pályája új szakaszba lépett azzal, hogy 2020 őszén megtörtént a 11 turisztikai térség kijelölése.
A turizmus fejlődési pályája új szakaszba lépett 2020 őszén a 11 turisztikai térség kijelölésével. A cél a turisztikai feladatok ellátásnak hatékonyabbá tétele, jól értelmezhető és körülhatárolható fogadóterületek létrehozása volt.
A súlyos munkaerőhiányból egyenesen következik, hogy lehetetlenség itthon bevezetni a kötelező oltást a vendéglátásban.