Elkészült a mesterterv: így alakítanák át a magyar önkormányzatokat
Városi perspektívák Európa jövőjéről. Ezt a címet viselte az a konferencia, amit a 19. alkalommal megtartott Régiók és Városok Európai Hetén tartottak Brüsszelben.
Városi perspektívák Európa jövőjéről. Ezt a címet viselte az a konferencia, amit a 19. alkalommal megtartott Régiók és Városok Európai Hetén tartottak Brüsszelben.
Immár a magyar lakosság több mint 90 százaléka számára elérhető a Digi mobilszolgáltatása. Most 28 települést csatoltak be a hálózatba.
Szembetűnően alacsony (65% alatti) a foglalkoztatottság délnyugaton, illetve a keleti és nyugati határ mellett fekvő települések egy részén.
A budapesti agglomeráció egyre népszerűbb a pestiek körében, rengetegen költöznek ki a fővárosból.
Hazánk számos megmosolyogtató településnévvel rendelkezik, és bár azt hihetnénk, az ott lakók tiltakoznak ellene, és legszívesebben névváltoztatást követelnének, ez mégsincs így, nagyon is büszkék arra, hogy nem mindennapi helységben élnek.
A DIGI folyamatosan fejleszti legfiatalabb szolgáltatását, a DIGIMobilt, melynek köszönhetően augusztus közepétől újabb 27 település lakosai élvezhetik a DIGIMobil szolgáltatást.
Magyarország kezelendő kihívása az elöregedő társadalom: 10 év alatt a gyermeket már nagy valószínűséggel nem vállaló 40-59 év közöttiek aránya 28 százalékról 30 százalékra nőtt.
Ahogy azt már korábban is látni lehetett: az autóipari beruházások rendszerint árfelhajtó hatással bírnak a helyi és a környékbeli ingatlanpiacokon.
Az aloldal elindulása óta rengetegen böngésztek az összegyűjtött információk között, most pedig a látogatottsági statisztikák alapján megnéztük, hogy mely megyékben és településeken volt a legnagyobb érdeklődés a falusi csok iránt 2020-ban.
Lássuk, hány elhagyatott falucskában és hol kezdhet új életet a világtól elzárkózni vagy csupán csak gazdálkodni vágyó magyar.
Sok magyarországi település népessége növekedett dinamikusan a rendszerváltozás óta, de akad bőven olyan is, amelyek durván elnéptelenedtek.