Brutális szúnyoginvázió csaphat le Magyarországon: ennek a fele sem tréfa, gőzerővel kell irtani
Az esős idő miatt természetesen a szúnyog is több lett, így bőven lesz dolguk azoknak, akiknek a gyérítés a feladatuk.
Az esős idő miatt természetesen a szúnyog is több lett, így bőven lesz dolguk azoknak, akiknek a gyérítés a feladatuk.
Az idei esős időszak és a Tiszától elöntött területek következtében a Szigetközben és a Tisza mentén szúnyoginvázió fenyeget.
Budapest mellett Komárom Esztergom, Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében lesz szúnyoggyérítés.
A katasztrófavédelem megbízásából dolgozó rovartani szakértők folyamatosan vizsgálják a szúnyogok jelentősebb élőhelyeit.
Az idei évben jelentősen kitolódott a szúnyogszezon, a vérszívók már februártól egészen október végéig velünk maradnak, és a szúnyogmentes időszakok is egyre ritkábbak.
A Balaton térségében 2500-3000 hektárnyi szúnyogtenyészőhelyet tartanak nyilván, amelyeket folyamatosan ellenőriznek a szakemberek.
Idén akár októberig is kitolódhat a szúnyogszezon, és a mi felelősségünk, hogy ne adjunk nekik esélyt a megtelepedésre.
A csapadékos tél és az elmúlt napok magas hőmérséklete miatt a szokásosnál egy hónappal korábban, április 8-9-én kezdődik a szúnyoggyérítés a Balatonnál.
Az utóbbi napok langyos időjárása kedvezett a szúnyogok megjelenések és terjedésének,
Hogyan áll jelenleg a sokat emlegetett inváziós szúnyogfajok magyarországi elterjedtsége?
Önmagában a tigrisszúnyog jelenléte nem befolyásolja a véradást, nem zárnak ki területeket a véradásból - mutatott rá az Országos Vérellátó Szolgálat.
Az elmúlt hét meleg időjárása kedvezett a szúnyogok szaporodásának, ilyenkor a lárvák akár egy hét alatt képesek kifejlődni.
A következő napokban folytatódik a kifejlett szúnyogok elleni védekezés, a kezeléseket földi úton, a települések lakott részein végzik platós gépjárműre szerelt permetező berendezésekkel.
Az áradások miatt a szokásosnál több területen kell a héten a szúnyogokat gyéríteni, a katasztrófavédők most elárulták, hogy hol kell erre pontosan számítani.
Nem áll le a szúnyogirtás: most délen, keleten és a fővárosban csapnak oda a vérszívóknak.
231 településen és 7 fővárosi kerületben lesz szúnyoggyérítés a héten. Budapest mellett többek között Bács-Kiskun, Baranya, Fejér és Csongrád-Csanád megyékben is várható.
Esős, szeles időben a kezeléseket nem végzik el, a meghirdetett időpontot követő két napban végzik el a munkát.
Nem csak az önkormányzatoknak, hanem a magánembereknek is fel kell lépniük a szúnyogok ellen.
A következő napokban tizenegy vármegyében, 358 településen lesz szúnyoggyérítés.
De mit érdemes tudni róluk, hány ránk veszélyes faj él hazánkban, és hogyan lehet a lehető leghatékonyabban védekezni ellenük?