Megvan a válogatott új szövetségi kapitánya: régi legendát nevezett ki a szövetség
Hetvenháromszor öltötte magára a címeres mezt, most 12 éve tartó edzői pályafutása legnagyobb feladata következik.
Hetvenháromszor öltötte magára a címeres mezt, most 12 éve tartó edzői pályafutása legnagyobb feladata következik.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
Az 52 kilogrammos Gyertyás Róza bronzérmet nyert a budapesti cselgáncs-világbajnokság szombati versenynapján.
A 60 kilogrammos Andrási Márton és Feczkó Csanád is kikapott a negyeddöntőben, így a bronzéremig tartó vigaszágra került a budapesti cselgáncs-világbajnokság pénteki nyitónapján.
Az Orosz Torna Szövetség megerősítette, hogy versenyzői és pontozó bírái semleges színekben visszatérhetnek a nemzetközi versenyekre.
Lemondott posztjáról Valdas Dambrauskas, a DVTK labdarúgócsapatának vezetőedzője.
Nem először láthatjuk pózolni Jakabos Zsuzsannát, de most mélyebb interjúra is vállalkozott a szépséges magyar úszónő.
A másodosztályban is Gera Zoltán marad a labdarúgó NB I-től búcsúzott Kecskeméti TE vezetőedzője, a klubnál pedig az azonnali visszajutás lesz a cél a következő idényben.
Forintban számolva milliárdokat tesznek zsebre minden egyes évben azok az edzők, akik a világ topklubjait vezethetik.
Summer McIntosh harmadik világcsúcsát is megdöntötte öt nap alatt a kanadai úszóválogatón, ezúttal a 400 méteres vegyesúszásban állított fel új rekordot
Nyolcszázalékos bevételi növekedéssel 38 milliárd eurót generált az európai labdarúgópiac a 2023/24-es idényben - ez derül ki egy friss jelentésből.
A tornán olyan világsztárok lépnek pályára, mint Lionel Messi, Kylian Mbappé és Sergio Ramos.
Egy évvel a történelmi harmadik világbajnoki rendezés előtt Mexikóban komoly kihívásokkal szembesül az ikonikus Azteca Stadion modernizálása.
Huszonkét hazai cselgáncsozó szerepel a pénteken rajtoló budapesti világbajnokságon, ahol 93 ország képviselői lépnek tatamira.
Canelo Álvarez és Terence Crawford, a boksz két kiemelkedő alakja szeptember 13-án csap össze Las Vegasban. A mérkőzést a Netflix világszerte közvetíti.
Lando Norris, a McLaren versenyzője nyíltan beszélt a csapaton belüli versenyhelyzetről, a Max Verstappennel való rivalizálásról és saját teljesítményéről.
Egy ing van csak a fürdőruha felett az úszónőn, de ha megnézzük, hol van éppen, ezen nem is lehet olyan nagyon csodálkozni.
Az angol válogatott súlyos kritikákat kapott a szurkolóktól a Szenegál elleni 3-1-es vereség után, ami komoly aggodalmakat vet fel a világbajnokságra való felkészülés kapcsán.
Kőkemény nyilatkozatot tett a vb-re való kijutás kapcsán az olasz mester, de mint mondta, a pótselejtező eléréséhez igenis rengeteget fognak dolgozni.
Izgulni kellett a végén, de a magyar válogatott szűk győzelmet tudott aratni Azerbajdzsánban.